„Erős gazdaság, több munkahely, rend és közbiztonság”

Horváth István, Szekszárd újraválasztott fideszes polgármestere szerint az elmúlt négy év eredményének, a város életképes projektjeinek köszönhető mostani győzelme. Ami történt, nem volt váratlan – e szavakkal kommentálta Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere azt a tényt, hogy negyedik alkalommal is a város első emberévé választották, s az önkormányzati közgyűlés 24 egyéni képviselői helyéből a Fidesz jelöltjei valamennyit megszerezték.

MNO
2010. 10. 03. 20:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Négy éve volt egy őszödi beszéd, és volt váltó hangulat a városban, most viszont nem éreztük ezt” – mondta Horváth István, a tolnai megyeszékhely polgármestere, aki a szavazatok 50,54 százalékával nyerte meg a polgármester-választást.

A politikus emlékeztetett, hogy 2006-ban 60 százaléknyi szavazatot kapott, most a jobboldali polgármesterjelöltekre a voksok 70 százaléka érkezett. Ez mindenképpen tiszteletre méltó eredmény – tette hozzá.

Szekszárdon a második helyen Harangozó Tamás (MSZP) a szavazatok 30,23, a harmadik helyen Andorka Gábor (Jobbik–Szekszárdi Védegylet) a voksok 19,23 százalékával végzett. A szekszárdi közgyűlésben a Fidesz–KDNP várhatóan kilenc, az MSZP három, a Jobbik és az LMP egyaránt egy-egy mandátumot szerez.

A polgárok megerősítették a tavaszi döntésüket

Kósa Lajos szerint már az ajánlócédulák gyűjtésekor nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek támogatják azt a munkát, amelyet 1998-ban a Fidesz elkezdett Debrecenben. Ezt most folytatjuk: a legfőbb tennivalóink a munkahelyteremtés, a 2-es villamos beruházása, az ISPA-csatornázási program befejezése, a stadionrekonstrukció és a panelprogram folytatása – sorolta az elkövetkező időszak tennivalóit Debrecen régi-új polgármestere.

A Fidesz országos kampányfőnökeként hozzátette: az országban a polgárok megerősítették a tavaszi döntésüket, s a legtöbb településen a Fidesz–KDNP jelöltjeire szavaztak. „A választási eredményből kitűnik, hogy kampányüzeneteinket – erős gazdaság, több munkahely, rend és közbiztonság – támogatták az emberek, ugyanakkor az MSZP ellensúlyra vonatkozó felhívását elutasították, belátva, hogy a kormány törekvéseit nem kell ellensúlyozni” – fűzte hozzá Kósa Lajos.

A Fidesz kampányfőnöke a többi pártról megjegyezte: az MSZP a negyedik választást veszítette el, de szemmel láthatóan nem tanult semmit. A Jobbik hozta a tavaszi eredményét, az LMP gyenge fővárosi szereplése azonban meglepetést okozott. Ebből is látszik, hogy „a lelkes, műkedvelő hozzáállás nem elég, vagy csak ennyire elég”, egy pártnak a szervezettségre is szüksége van – mondta.

Kósa Lajos az ország előtt álló legfontosabb feladatok között az alkotmányozást, a költségvetést, az önkormányzatok feladatainak újragondolását, s ezzel kapcsolatban az önkormányzati törvény módosítását említette. A fővárosban pedig teljes leltárral kell feltárni, mekkora az a károkozás, amelyet a „Demszky–Hagyó–Horváth trió” maga után hagyott – nyilatkozta vasárnap késő este Kósa Lajos.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.