L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke a javaslat zárószavazása után sajtótájékoztatón kifejtette: az európai előírásoknak megfelelő, korszerű, minden médiaterületre kitérő keretjogszabály született. Emlékeztetett, hogy a médiaalkotmány elfogadását hosszú vita előzte meg, hiszen nyáron két hónappal meghosszabbították a módosító javaslatok beterjesztésére rendelkezésre álló időt. Kitért arra, hogy az ellenzék több észrevételét figyelembe vették, egy részük visszaköszönt az általa benyújtott módosító javaslatokban.
Az MTI azon kérdésére, hogy a korábbi sajtótörvénnyel ellentétben a médiaalkotmány miért nem rendelkezik a pártok és más társadalmi szervezetek felvilágosítási kötelezettségéről, a fideszes politikus úgy felelt: nem érezték szükségét annak, hogy ezt az állami és önkormányzati szervek, intézmények, tisztségviselők, valamint az állami és önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében meglévő kötelezettséget a pártokra is kiterjesszék, de elképzelhetőnek tartja, hogy ilyen igény esetén később módosítsák a jogszabályt. Kifejtette, hogy a pártok folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt, ez lételemük. „Nem hiszem, hogy lenne olyan kellemetlen, kényelmetlen kérdés, amelyre valamilyen választ ne kapna a magyar sajtó.” A kormánypártok legalábbis erre törekszenek – ismertette.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.