Prédikációjában Bölcskei Gusztáv szólt arról, hogy az ember nem mindig azt kapja, amit kér, de mindig azt, amire szüksége van. „ Isten nem Dobzse László, nem mond mindenre igent, nem ír mindent alá, amit elé teszünk.” Ugyanakkor rávilágított, a világban nem működik olyan forgatókönyv, ami mindig győzelemmel jutalmazza az alázatost, és mindig vereséggel sújtja a gőgöst. Ez csak Isten forgatókönyve, mert csak az ő egyedüli célja az ember felemelése – mondotta.
Az ünnep kapcsán a püspök arra figyelmeztetett, a karácsony üzenetében hirdetett alázat nem az emberek előtti megaláztatást jelenti, nem azt, ha nem merünk szólni, mert félünk a következményektől. „Aki Isten előtt mer megalázkodni, mer mélyre hajolni, hogy megláthassa őt, az tud utána kiegyenesedni” – mondotta. Úgy fogalmazott, ma talán azért nem látjuk Istent, mert nem merünk elég mélyre hajolni, és nem halljuk az apostol üzenetét, ami arról szól, hogy a gőgösöknek ellenáll, és a hatalmasokat üres kézzel küldi el az Úr, míg az alázatosokat és a szegényeket magához emeli.
Igehirdetése elején és végén Pilinszky Jánost idézte, aki imájában így fohászkodott: „Urunk, ragaszd már össze a zűrzavar kézikönyvét, megérett a csirizre”. Bölcskei Gusztáv ennek kapcsán úgy fogalmazott, „a zűrzavar kézikönyve ma sok mindent elénk tár, leértékeléseket és átértékeléseket, láttatja, ahogyan egymást minősítjük, és mások minősítenek minket”. Az ima további részét is idézte, ami arra kéri Istent, hogy nevezzen a nevünkön bennünket, mert a legtöbben nem a saját nevünket viseljük, hanem álnevet, álarcot, ami szebbnek, jobbnak, áldozatkészebbnek mutat bennünket, mint amilyenek vagyunk.
