A román ciánszennyezésre emlékeztek

A 2000. január 30-án Romániában történt ipari katasztrófára emlékeztek.

LM
2012. 02. 01. 19:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tározó töltésének átszakadása után a Tisza vízrendszerébe százezer tonna ciánnal szennyezett iszap került, ami az eddig ismert legnagyobb csapást jelentette a folyó élővilágára – mondta Horváth Béla, a területi vízügyi igazgatóság műszaki igazgató-helyettese a Tiszai hajósok terén tartott megemlékezésen.

A szennyáradat veszélybe sodorta a Tisza völgyében élő egymillió ember többségének a megélhetését is azzal, hogy a folyó mint természeti vonzerő egy időre megszűnt a turisták számára, és a kieső bevételek nagyon hiányoztak az ott lakóknak – fogalmazott a zömmel középiskolásokból álló hallgatóság előtt a szakember. Rámutatott: a Magyarországot ért forintosítható kár 28,5 milliárdot tett ki, de a természetet ért csapás értéke pénzben nem kifejezhető.

Horváth Béla a cianidszennyezés elleni védekezés kapcsán elmondta, hogy a vízügyi szakemberek a szennycsóvát a kiskörei tározótónál megemelt vízszinttel várták, így a cianidos vizet gyorsabb haladásra késztették a 124 négyzetkilométernyi vízfelületen, védve a tó élővilágát.

A rendezvény befejezéséül a résztvevők egy csoportja a hagyományt követve a Tiszavirág gyalogos hídra vonult, onnan koszorúkat, virágokat dobtak a folyóba, a Tisza újjászületését ünnepelve.

Az Országgyűlés február elsejét 2000 júniusában nyilvánította a Tisza élővilágának emléknapjává.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.