Rehabilitálják Csepelt

Ingatlanfelújítással, energiahatékonysági, valamint szociális és közösségi programokkal egybekötött városrehabilitációs program indul Csepelen.

NT
2012. 02. 01. 11:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Szilárd (Fidesz–KDNP), a XXI. kerület polgármestere a projekt szerdai nyitórendezvényén arról számolt be: a városrészben a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházását leszámítva 12 milliárd forint értékű uniós forrást használtak, illetve használnak fel. A megkezdett projektek között említette a csepeli gerincutat, a csatornahálózat kiépítését és az Ady-projektet, amelyhez kapcsolódóan szintén városrehabilitációs program fut.

A polgármester a most induló, Csepel kapuja elnevezésű, szociális célú városrehabilitációs program kapcsán elmondta: hat társasház újul meg, energiahatékonysági beruházásokat valósítanak meg, átalakul a környezet, több lesz a zöldfelület és közösségfejlesztési programok is indulnak. Ismertette azt is, hogy a beruházás egymilliárd forintba kerül, amelyből 813 millió forint a megítélt uniós támogatás.

Hutiray Gyula városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes jelezte: a főváros szeretne együttműködni a városrésszel. Fontosnak nevezte, hogy Csepel élhető legyen, markáns, kellemes városközpontot kapjon, és minél zöldebb legyen.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint minden reális esély megvan arra, hogy a kitűzött célok valóra váljanak, vagyis mind a célok, mind a források, mind pedig a résztvevők garanciát jelentenek erre. Kiemelte, hogy nemcsak az érintett lakóépület 800 háztartása jár jól, hanem a kerületben élők is.

Az államtitkár elismeréssel szólt arról, hogy az érintett területen térfigyelő kamerarendszert is kiépítenek, amelynek révén javul a biztonság. Hozzátette: a biztonságot a kormány nemzeti ügyként határozta meg, így örül annak, hogy ezt az önkormányzat is a beruházás részévé tette. Emellett fontosnak nevezte a gyermekeket és fiatalkorúakat érintő közösségi célokat is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.