A Jobbik – a korábbi évekhez hasonlóan – a fővárosi Deák Ferenc téren tartja ünnepi megemlékezését. A délután fél négykor kezdődő rendezvényen beszédet mond Vona Gábor pártelnök, valamint Szegedi Csanád, Balczó Zoltán és Gyüre Csaba alelnökök. Az ünnepség végén az érdeklődők ingyenes P. Mobil-koncerten vehetnek részt.
Az LMP politikusai és aktivistái délután negyed kettőkor a Pilvax közben gyülekeznek a népszavazási kitelepülő szettekkel, amelyek az ünnep alkalmából kokárdadíszítést kapnak. A helyszínen Vágó Gábor kampányfőnök mond ünnepi beszédet, majd az LMP-sek elindulnak az utcákra, terekre aláírásokat gyűjteni.
A Demokratikus Koalíció (DK) központi ünnepsége délután két órától az V. kerületben, az Egyetem téren lesz, ahol beszédet mond Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt kormányfő.
A nap folyamán újabb Békemenet is indul a Kossuth Lajos térre. A menet tagjai a Magyar Tudományos Akadémia elől indulnak, és a Parlament előtt tartandó központi rendezvényre vonulnak át. Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója azt mondta: azokat hívják, akik január 21-én részt vettek az első Békemeneten, és azt kérte, hogy „hozzanak magukkal még egy embert”.
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű szerveződés délután három órától szintén Budapest belvárosában, a Szabad sajtó úton tart tüntetést.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) délután fél öttől az V. kerületben, a Petőfi-szobornál a 70 évvel ezelőtt tartott, háborúellenes, „antifasiszta” tüntetésről emlékezik meg. A rendezvényen Jánosi Katalin, Nagy Imre egykori miniszterelnök unokája és Hanti Vilmos, a szövetség elnöke szólal fel.
Az MNO bemutatja a megemlékezések helyszíneit + Videó + Képgaléria
Március 15-én reggel nyolc órakor a zászlófelvonással veszi kezdetét az állami ünnepségsorozat a Kossuth Lajos téren.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!