Mint ismert, a balliberálisok heteken át álhíreket terjesztettek a nem létező Szőlő utcai ügyről, kormánytagokat alaptalanul vádolva. A kormány világosan jelezte, hogy az egész hamis. Juhász Péter, aki fontos szerepet játszott a botrány terjesztésében, a hatóságok házkutatása és kihallgatása után áldozatként jelent meg a nyilvánosság előtt, miközben Puzsér Róbert tüntetést szervezett mellette. Pénteken a közösségi oldalán Juhász Péter ezt írta ki: Kocsis Máté kapja be. Erre reagált posztjában a Fidesz frakcióvezetője.

A Fidesz frakcióvezetője posztjában leszögezte, hogy Juhász Péter nem állhat áldozatként elő, hiszen
a hatóságok csupán tanúként hallgatták meg, gyanúsítottként nem, ezért szerinte nem érdemes mártírkodni.
Kocsis Máté hangsúlyozta azt is, hogy a hatósági vizsgálat Juhász állításai miatt zajlik: az elmúlt hetekben ugyanis állítólagos bizonyítékokra, információkra és egy informátorra hivatkozott egy súlyos ügy kapcsán, így a hatóságok kötelessége ennek kivizsgálása. Felhívta a figyelmet arra is, hogy
amennyiben a bizonyítékok valóban nála vannak, azokat át kellett adnia az ügyészeknek, és kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy miért nem tett feljelentést saját nevében.
Kocsis Máté ironikusan zárta bejegyzését, utalva a személyeskedésre és trágár üzenetekre: „Kíváncsiak leszünk, de addig is kellemes trágárkodást, személyeskedést! A megbékélés jegyében.”
Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (Forrás: Facebook)