Álhírbotrány: Juhász Péter menekülőre fogta, amikor Lajosról kérdeztük

Juhász Péter bontotta a vonalat, amikor arról kérdeztük, miként adhatott hitelt egy láthatóan félőrült ember pedofilvádat megfogalmazó történetének. Ismert, Kocsis Máté csütörtökön jelentette be: Juhász és egy Látó János nevű, az interneten zavaros vallási jellegű monológokat előadó férfi hozta létre közösen „Zsolt bácsi” karakterét, amelyet az álhírbotrányban próbáltak felhasználni a kormány lejáratására. Azt pedig lapunk mutatta be, hogy Látó milyen hajmeresztő tartalmakat osztott meg a világhálón.

2025. 10. 03. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kívánok magával beszélni – ezt mondta a Magyar Nemzet munkatársának Juhász Péter, és azonnal bontotta a vonalat, amikor az álhírbotrányról és arról érdeklődtünk volna nála, miként tekinthette hiteles forrásnak az általa csak Lajosként bemutatott Látó Jánost, aki láthatóan komoly egészségi problémákkal küszködő ember.

Képek forrása: YouTube / ATV / Népszava

Juhász reakciója azért is furcsa, mert bár a politikusnál az álhírbotránnyal összefüggésben az ügyészség több adathordozó között a mobiltelefonját is lefoglalta, az influenszer közzétett egy olyan telefonszámot, amelyet állítása szerint kifejezetten a sajtómegkeresések céljából rendszeresített.

 

Mint köztudott, a nyilvánvalóan a kormány megbuktatását célzó álhírbotránynak komoly lendületet adott az a videó, amelyet csaknem két héttel ezelőtt osztott meg Juhász a saját YouTube csatornáján. Ebben a már említett Lajos telefonon adta elő az azóta széles körben ismertté vált, nyilvánvalóan kitalált történetét. 

Vagyis, hogy tíz éve egy magas rangú politikus egy Ózd környéki gyermekotthonba járt rendszeresen nagy fekete autóval, és 10-12 éves fiúkkal létesít szexuális kapcsolatot. Az áldozatok nem látták a politikus, Zsolt bácsi arcát, de a hangját a tévéből utóbb felismerték. Műsorában Juhász Péter egyértelműen arra utalt, hogy „Zsolt bácsi” Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lehet.

Csütörtökön aztán a Fidesz frakcióvezetője lerántotta a leplet a titokzatos Lajosról, akit Látó Jánosként azonosított be. Kocsis Máté közölte: Juhász és Látó együtt alkotta meg a nem létező ózdi gyermekotthonban pedofil rémtetteket elkövető „Zsolt bácsi” képzelt karakterét.

Látó Jánosról Kocsis elmondta, korábban kétszer is tagja volt a Hit Gyülekezetének, majd az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor. A frakcióvezető futóbolondnak, kuruzslónak is nevezte a férfit, kitérve arra is, hogy Látó a YouTube videómegosztóra tölti fel prédikációit.

Látó jelenleg elérhető 32 ilyen videóját áttekintve egészen elképesztő tartalmakat találtunk: az úgynevezett tanítások hemzsegnek a vad állításoktól, a legárulkodóbbakat ebben a hosszú cikkünkben mutattuk be videókkal.

Juhász egy csütörtökön megjelent interjúban kijelentette: teljesen hiteles forrásnak tartja Látó Jánost. Hozzátette, tudomása szerint Látó nem tud többet annál, mint amennyit neki elmondott. Ami ugyebár rögtön a kiindulópontján megdőlt, ott, hogy nem volt akkoriban Ózdon gyermekotthon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.