Újabb láncszem került nyilvánosságra csütörtökön a Szőlő utca álhírbotránnyal kapcsolatban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ugyanis a közösségi médiában arról írt:
Juhász Péter volt baloldali politikus és egy bizonyos Látó János alkotta meg a nem létező ózdi gyermekotthonban pedofil rémtetteket elkövető „Zsolt bácsi” képzelt karakterét.
Kocsis Máté előbb megemlítette, hogy Juhász igyekezett titokban tartani társa nevét: műsorában, ahol az ózdi – valótlan – téma előkerült, csak Lajosként mutatta be Látót. A frakcióvezető ezután dióhéjban közölte, mit lehet tudni a nyilvánosságban eddig teljesen ismeretlen férfiról. Kocsis megemlítette például, hogy Látó János korábban kétszer is tagja volt a Hit Gyülekezetének, majd az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor. A frakcióvezető futóbolondnak, kuruzslónak is nevezte Látót, kitérve arra is, hogy a férfi a YouTube videómegosztóra tölti fel prédikációit, amiket gardróbszekrénye előtt rögzít.
Belevetettük magunkat Látó János videóiba: csatornáján jelenleg az elmúlt három évből találni tartalmat, nem is keveset: 32 monológ érhető el, összesen nagyjából harmincórányi beszéddel. A legfontosabb követeztetés az, hogy Lajos és a Látó János bizonyosan egy személy. Ezt két mozzanat is alátámasztja. Egyrészt az, hogy ugyanazt a hanghordozást, beszédstílust hallani Látó prédikációs videóiban, mint amikor Juhász Péter tanúja, Lajos mondja el a leleplezőnek szánt ózdi kitalációt. Másrészt ugyanaz az élettörténet. Látó egyik saját videójában arról beszél, hogy 1985-ben tért meg, vagyis negyven éve adta át az életét Jézusnak. S mit mondott Lajos Juhász Péternek? Hát ezt: „Negyven éve követem Jézus Krisztust és 35 éve, hogy tanítok.”
Tizenhárom évig élt démoni befolyás alatt
Ezek után kanyarodjunk rá Látó János online szónoklataira, ezekben ugyanis vallott saját megpróbáltatásairól is, egyik alkalommal így: „Tudjátok, mit jelent az, hogy más szellemet venni? Azt jelenti, barátom, hogy démonikus befolyás alá kerülsz, igézet alá kerülsz. Én tudom, 13 évig éltem igézet alatt. Sőt, utána is, nem tudom, hány év kellett, hogy megszabaduljak az igézet alól.” Máskor az ecsetelte, hogy egyszer rászállt a Szent Szellem, a földre nyomta, mire kidőltek a szájából a gonosz szellemi lények. Saját bevallása szerint Látó így szabadult meg a drog és az alkohol fogságából.