Álhírbotrány: Kiszállt az ügyészség Juhász Péterhez

Bizonyítékokat foglal le a bukott baloldali politikus, jelenleg influenszerként tevékenykedő Juhász Péternél az ügyészség – derült ki a hatóság csütörtök délelőtti közleményéből. Ez minden bizonnyal azért történik, mert Juhásznak korábban nyilatkozott egy ismeretlen férfi arról a képtelen történetről, hogy egy bizonyos Zsolt bácsi gyerekeket molesztált Ózd környékén. A meseszerű történetet azóta már megcáfolták.

2025. 10. 02. 10:12
Juhász Péter
Juhász Péter Forrás: MN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében – az ügy teljes körű feltárása érdekében – jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől – közölte a lapunknak küldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Mint írták, az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról.

A Szőlő utcai javítóintézetet érintő – eddig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által (KR NNI) folytatott – nyomozást a büntetőéljárási törvény által biztosított lehetőségével élve a Legfőbb Ügyészség 2025. szeptember 26-án ügyészségi hatáskörbe vonta – tették hozzá.

A közleményben az is szerepel, hogy az ügy mindenre kiterjedő kivizsgálására a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen nyomozó csoport alakult, amely bekérte az ügyiratokat, megkezdte azok vizsgálatát, valamint soron kívül intézkedett a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról.

Letartóztatásban a javítóintézet volt igazgatója

Az ügyészség emlékeztetett, hogy a javítóintézetet érintő ügynek eddig két gyanúsítottja van, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró 2025. november 29-ig hosszabbította meg. 

A KR NNI által korábban közölt megalapozott gyanú lényege szerint a Budapesti Javítóintézet vezetőjeként dolgozó férfi (Juhász Péter Pál – a szerk.) és a párja – akit munkatársaként is alkalmazott – több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal helyzetét – a tőlük való anyagi és érzelmi függését – kihasználva, prostitúciós tevékenység folytatására és az abból származó bevétel átadására bírta rá. A gyanúsított férfi ezen személyeket papíron, névleg felvette az intézménybe, akik azonban ott ténylegesen nem dolgoztak. A férfi mindezeken túl engedély nélkül egy lőfegyvernek minősülő légpuskát is tartott.

A KR NNI a férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével – a férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével – gyanúsította meg.

Mese Zsolt bácsiról

Juhász Pétertől feltételezhetően azért foglalnak le bizonyítékokat, mert ő készítette azzal a személyazonosságát nem vállaló férfival az interjút, aki egy tíz évvel ezelőtti meseszerű történetet adott elő tényként, hogy egy ózd környéki gyermekotthonba (mint később kiderült, ott nincs is gyermekotthon) bejár egy politikus, aki állítólag egy fekete, sötétített autóval az éj leple alatt érkezett, és 10-12 éves gyerekekhez ment be, aki „Zsolt bácsinak“ hívatta magát. Utóbbi már önmagában hiteltelenné teszi az egészet, hiszen ha valaki ilyen ördögi dolgot tesz, akkor nyilván nem a saját nevén mutatkozik be. A sci-fi aztán úgy folytatódott, hogy a szobában sötét volt, az arcát nem is látták, de a hangját persze felismerték a gyerekek.

Az álhírbotrány egy megalapozatlan pletykával kezdődött

A Szőlő utcai üggyel kapcsolatban más valótlanságok is megjelentek. Az egész rágalomhadjárat Kuslits Gábor egy augusztusi interjújával kezdődött. A fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatója arról beszélt,  hogy szakmai körökben két magas rangú politikusról pletykálnak, akik a letartóztatott volt intézményigazgatót védték, és egyiknek fiúkat vittek, a másiknak lányokat szállítottak a javítóintézetből. 

Pár nappal később Káncz Csaba, a Privátbankár nevű online lap újságírója szintén bizonyítékok nélkül politikusokat nevezett meg (egyikük Semjén Zsolt volt), és utalt arra, hogy ők azok, akiknek gyerekeket szállítottak. A nyomozásban (amit azóta át vett a Központi Nyomozó Főügyészség) mindkettőjüket tanúként hallgatták ki, igazmondásra kötelezve pedig már mentegetőzésbe kezdtek és elismerték, hogy csak szóbeszédeket hallottak politikusokról, nincsenek bizonyítékaik. Ezt követően az álhíreket terjeztő Káncz Csabától rövid úton megvált a Privátbankár, még az impresszumból is törölték. Az ügyben egy, az igazságügyi miniszter által jegyzett jelentés is készült, amely megcáfolta a valótlanságokat a politikusokról és a kiskorú sértettekről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.