2011-es becslés alapján az egy főre jutó GDP hazánkban 19 600 dollár, míg Szlovákiában 23 400. Ennek ellenére Robert Fico jelezte: amennyiben pártja, a Smer nyer a választáson, visszaállítják a progresszív adózást. A Világgazdaság tudósítása szerint ezt az elvonást nevezte meg a Dzurinda-kabinet sikerének kulcsaként tavaly a Széll Kálmán-terv elemzőknek tartott háttérbeszélgetésén Suppan Gergely a TakarékBank elemzője is, aki kiemelte azt is: rengeteget költ a magyar állam szociális kiadásokra. Ugyanott viszont Kondrát Zsolt közgazdász úgy vélekedett, ha nem indul be a közmunkaprogram a terv szerint, akkor elképzelhető, hogy az történik, ami Szlovákiában.
Civilizációs beilleszkedés
A gazdasági feltételei tehát úgymond adottak egy honi éhséglázadásnak, de vannak más tényezők is. A Riotmagazin nevű blog (amely három részben foglalkozott az eseményekkel, és szerzője szerint nem is volt a szó klasszikus értelmében éhséglázadás az, ami a Felvidéken történt) rávilágít egy nagyon fontos különbségre. Az egyik az, hogy egy pozsonyi párt sem telepedett rá a zavargásokra – Dzurinda is csak egyszer tett egy félreérthető utalást, miszerint „szervezik a zavargásokat”, de nem nevezte meg, kiket gyanúsít felbujtóként: az uzsorásokat vagy az ellenzéket. Ezzel szemben idehaza tulajdonképpen már most „bejelentkeznek” a pártok a barikádokra. Elég csak összehasonlítani a 47 ezer forintos közmunkabér kommentálását és tálalását az ellenzéki sajtóban azokkal a szlovákiai írásokkal, amelyek 2004 februárjában jelentek meg. A már említett, a píszí beszédmódot kerülő SME-cikk például egy olyan egyedi jogszabályról ábrándozik, „amely a romatelepek lakosságának civilizációs beilleszkedését lenne hivatott szolgálni”, valamint azt fejtegeti, hogy a romákat miért nem motiválja a közmunkáért kapott pénz. A Národna Obroda szerzője, Peter Krč pedig azt írja, hogy „ha a szociális rendszerbe bármilyen jövedelempótló megoldás vagy egyéb előnyöket kínáló megoldás épülne be, az mások diszkriminálása lenne, márpedig a kormánynak tennie kell valamit, még mielőtt a szélsőséges bőrfejűek felébrednek”.
A lázadás (melynek „hivatalos” tetőpontja az volt, amikor a rimaszombati áruházban fagyott hússal verekedtek a fosztogatók) előtt számos elszigetelt, de egyre sűrűbben ismétlődő rablás és spontán tüntetés volt. Utóbbi nálunk még nem történt, előbbiből is csak egy sarkadi nagyáruház 2009-es széthordását őrzi a kollektív emlékezet.
