Kövér aláírta az országgyűlési törvényt + Videó

A parlament hétfőn fogadta el az új országgyűlési törvényt, amely alapján év végéig meg kell választani a háznagyot.

TK
2012. 04. 17. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A következő – már csak 199 tagú – Országgyűlésben a 232 ezer forintos tiszteletdíjat a helyettes államtitkárokéval megegyező, jelenleg bruttó 750 ezer forintos juttatás váltja fel, a bizottsági munkáért viszont nem jár majd pénz, sőt a tiszteletdíj arányosan csökken, ha a képviselő ülésszakonként a bizottsági ülések több mint felén, de legalább három ülésen nem vesz részt.

Választókerületi pótlék helyett üzemanyagkártyát kapnak a képviselők, a 116 ezer forintos lakhatási támogatás helyett pedig a parlament hivatala biztosít majd legalább 35, legfeljebb 50 négyzetméteres lakást, vagy havonta maximum 187 ezer forintért hotelszobát azoknak a képviselőknek, akik nem rendelkeznek fővárosi lakóingatlannal és közeli hozzátartozójuknak sincs ilyen.

A parlament tovább növelte az új szabályokkal egyébként is jól járó – a következő ciklustól az ideinél legalább 10-25 százalékkal több pénzből gazdálkodó – frakciók támogatását. A következő ciklustól minden képviselőcsoport megkapja havonta a képviselői alapdíj tízszeresét: 7,5 millió forintot, ezen felül a kormánypártok képviselőnként az alapdíj 20 százaléka helyett 25 százalékra tarthatnak igényt, az ellenzéki frakciók pedig 30 százalék helyett 35 százalékra.

A képviselőcsoportok emellett képviselőnként a tiszteletdíj 15 százalékának megfelelő ellátási keretet kapnak az Országgyűlés hivatali szervezetének költségvetéséből. Szintén a végszavazás előtt törölték a jogszabályból, hogy a frakciók működését segítő alkalmazottak száma nem lehet több a képviselőcsoport létszámánál.

Egy hétfőn elfogadott házszabály-módosítás értelmében ebben a ciklusban nem alakíthat képviselőcsoportot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.