– Lassan négy éve dübörög az Egyesült Államokból indult válság Európában. Hosszú hónapok óta több európai politikus, elemző az eurózóna végét, vagy legalábbis egyes tagállamoknak az ebből történő kilépését vizionálja. Ráadásul az is látszik, hogy a válság még évekig elhúzódó jelenség lesz. Ilyen környezetben várható-e bármiféle előrelépés idén ősszel, mondjuk már az uniós pénzügyminiszterek szeptember közepi csúcsértekezletén?
– Ma már ott tartunk, hogy az európai politikusok többsége úgy vélekedik, Görögországnak ki kell lépnie az euróövezetből. Fontos ugyanakkor megjegyeznünk, hogy az ezzel kapcsolatos német álláspont és az eurózóna tagállamait tömörítő Eurogroup elnökének, Jean-Calude Juncker luxemburgi kormányfőnek a véleménye lényegesen eltér egymástól. Ugyanis míg Berlin a többségében német finanszírozású görög államadósság leírása után nem adna több esélyt Athénnak, addig Luxemburg és néhány további tagállam még adna egy lehetőséget a görögöknek. Az euróövezet gondjait nehezíti, hogy több jól teljesítő tagállamában, így Finnországban vagy Ausztriában már jó néhányan felvetették, akár vissza is állhatnának saját korábbi nemzeti valutáikra. Sőt, egyes felmérések szerint a német lakosság sem bánná, ha újra márkával fizethetnének. Jelenleg itt tart az euróválság, amelyben a kisebb tagállamoknak is egyre nehezebb kialakítaniuk saját álláspontjukat. Akárcsak Magyarországnak, mivel szomszédai közül rendkívül kényes helyzetben van Szlovákia, belpolitikai krízisben van Ukrajna, mély belpolitikai válsággal küzd Románia. Nem találja a helyét a mai Európában Szerbia. Horvátország nincs tisztában azzal, mit jelent számára a jövő július 1-jei uniós belépés, miközben a korábban a Balkán motorjának tekintett Szlovénia mély gazdasági válságba került, és hitelt kell, hogy felvegyen. Ausztria pedig – mivel náluk a legkisebb a munkanélküliség – úgy véli, nem biztos, hogy számára a jelenlegi állapot lenne a legmegfelelőbb. A magyar diplomácia ezért az egyesek szerint felemásként értékelhető uniós közeledés mellett kitörési pontként nyitott az arab világ, Oroszország és Kína felé is. Az ezekből fakadó eredmények azonban csak később lesznek érzékelhetők.
– Az uniós krízisnél maradva, a szocialista Francois Hollande francia elnökké választásával úgy tűnik, Angela Merkel egyedül marad a fiskális megszorításokra, költségvetési fegyelemre alapozó válságkezelésével. A kritikus olasz és görög hangok mellett ugyanis Párizs sem hajlandó tovább támogatni ezt a német modellt. Valóban elszigetelődhet Berlin?
– Hollande megválasztásával valóban érződik egyfajta berzenkedés a német válságkezelési modellel szemben, amely az olaszok és a görögök részéről azzal párosul, hogy a krízis egyik előidézője az volt, hogy az unión belüli német exporttöbblet a dél-európai tagállamokban csapódott le, negatív gazdasági mutatókat produkálva. Ugyanakkor azt is látni kell, az EU alapja jelenleg is a német–francia együttműködés, ennek hiányában, Berlin nélkül például a francia gazdaság is komoly bajba kerülhet. Ezzel a jelenlegi francia vezetés is tisztában van. Úgy vélem tehát, hogy Németországot a válságkezelés kérdésében nem lehet megkerülni.
– Közép-Európából nézve sokakban felkorbácsolja az indulatokat, hogy ma olyan EU-tagállamokat – Írország, Portugália, Görögország vagy Spanyolország – kell megsegíteni, amelyek több évtizedig élvezték a tagság adta lehetőségeket, többüket felhúzták a jóléti államok szintjére. Hogyan lehet megértetni az euróövezeti tag Szlovákiával, Szlovéniával vagy Észtországgal, hogy ezekért az országokért nyúljanak most a zsebükbe?
– Nehezen. Sajnos Európa már korántsem az az egységes rendszer, amilyennek mondjuk húsz évvel ezelőtt tűnt, illetve, amit húsz évvel ezelőtt gondoltak, hogy majd lehet. Az EU ma egyre inkább széttagozódik, jelentős különbségek alakultak ki az egyes régiói között. Az is látszik, hogy a nyugati jóléti államok túlterjeszkedtek lehetőségeiken, többet fogyasztanak, mint amennyit megengedhetnének maguknak. Lehet, hogy fájdalmas lesz, de ezen változtatni kell, persze ez pillanatnyilag nem vigasz a közép-európai euróövezeti tagok számára.
A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.
