Honvédország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Simicskó István szerint a sportolókhoz hasonlóan büszkék lehetünk katonáinkra is.

BL
2012. 08. 30. 7:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Sportolóink szereplését valóban egyfajta ünnepként élte meg az ország. A katonáinknak azonban a legnagyobb ünnep talán a tisztavatás, ahol ismét megjelentek a ludovikás hagyományok, például a kardrántás az eskü közben. Nyilván vannak, akiknek mindez csak külsőség. Mit kívánnak elérni ezzel?
– Nem csupán külsőségekről van szó. Elindultunk az úton, hogy a tiszti hivatás visszanyerje a becsületét. A magyar katonai kultúrának nagy múltja, gazdag hagyományai vannak, amelyre lehet és kell is építeni. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyar társadalom ismét büszkén tekintsen a katonáinkra, hogy ez a hivatás újra a legmagasabb elismertségnek örvendjen. Ezt hangsúlyozzuk az ünnepeinken, rendezvényeinken is. Például a nemrég létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett hallgatók avatási ünnepségén.

– Ha visszatekintünk az utóbbi két évre, ön szerint mennyire sikerült visszaállítani a mundér becsületét az előző ciklusok korrupciós botrányait követően?
– Valóban az a szomorú helyzet állt elő, hogy egy ilyen komoly intézmény, mint a honvédség, az előző politikai vezetésnek köszönhetően a bűnügyi hírekbe került, az építkezést tehát elég mélyről kellett elkezdeni. Úgy látom, az utóbbi két évben nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy ez a kép megváltozzon. A katonák tisztességesen végzik a munkájukat, hivatástudatuk van. Úgy tűnik, az előző politikai érában szinte elvárás volt a korrupció, és ezt nem kerülhette el a honvédelmi tárca sem. Annak ellenére, hogy ez idegen a honvédség hierarchikus rendjétől, a minisztériumban pedig belső ellenőrzés működik. Az elődeinknek is voltak katonai titkosszolgálataik, minden információ adott lett volna tehát, hogy meggátolják a korrupciót. Az állam működésének teljes csődjét jelezte, hogy már a Honvédelmi Minisztériumban is ilyen események zajlottak. Az elmúlt években nagyon fontos lépések történtek, hogy ez többet ne fordulhasson elő.

A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.