Nemzetpolitika: előkerült a képzeletbeli szlovák varázsgömb

Egy szlovák szociológus egy budapesti nemzetpolitikai témájú konferenciát használt fel arra, hogy kiossza egész Közép-Európát.

Rétvári után a kolozsvári Irina Culic beszélt a román állampolgársági törvényről, amely egyre nyitottabbá vált az elmúlt két évtizedben, ezért érte sok kritika, mások mellett a nacionalizmus vádja is. A román alkotmányból, mint mondja, következik a kettős állampolgárság lehetősége, például az is, hogy ha valaki román szülőktől külföldön születik, az automatikusan román állampolgár is. Talán ma – magyar szemmel – megmosolyogtatóan hétköznapinak tűnik, de később is megszerezhető román állampolgárság, de ehhez elvár az állam 8 évnyi letelepedett ott-tartózkodást, ezt a lehetőséget a kommunista rezsim bukása után állították helyre. Azok viszont automatikusan kaptak állampolgárságot húsz éve, akiktől a rendszer vette el, illetve akik külföldre kényszerültek, beleértve a határváltozás miatt kint ragadtakat is. A folyamatosan változó és fejlődő törvényt a múlt hibáinak kijavításaként értékelte a szakember moldovai, bolgár és ukrán viszonylatban is. A gondok megoldása sajnos annyira „jól” sikerült, hogy a moldovai roham miatt befagyott a rendszer, és 5 esztendőre meg kellett állítani a rendszert finomhangolásra. Az új állampolgárokat 2006-ban felmérték, és arra jutottak, hogy a legtöbben (61 százalék) kifejezetten a szabad utazás miatt folyamodtak állampolgárságért. Románia lakossága új (korábban csak moldovai, illetve ukrajnai) állampolgárokkal 2010 óta 150 ezerrel nőtt.

Horvátok, osztrákok

A Zágrábi Egyetem Oxfordban végzett professzora, Viktor Koska a horvát helyzetet foglalta össze. Délnyugati szomszédunknál az állampolgárok és a horvátországi kisebbségek helyzetével összefüggésben egyetlen nagy törvényt hoztak az „államalapítók”. A jugoszláv érában – mint mondta – minden horvátnak két állampolgársága volt, jugoszláv és horvát, amiből az is következett, hogy amikor a szövetségből kiléptek a horvátok, „keletkezett” rengeteg olyan ember, aki ott élt az állam területén, de nem volt állampolgár, főként szerbek. Az új horvát alkotmány jogosan letelepedett külföldiként tekintett rájuk, akik részt vehettek a közügyekben is. Az állampolgársági kérdésnek azonban számítások szerint akkor mintegy félmillió érintettje volt, kisvártatva azonban kiderült, egymilliónyian szeretnének horvát állampolgárok lenni – csak Boszniában 800 ezren tekinthetők valamilyen módon horvátnak. „Továbbra sem lehet tisztán látni a kérdésben” – vonta meg a vállát a neves professzor felszólalása vége felé, majd még szót emelt a határon kívül élő (kettős) állampolgárok választójogáról is. Az 1992-es választásokon 12 képviselőt juttathattak a parlamentbe a határokon kívül szavazók, ezt a kvótát azonban folyamatosan csökkentették (ma 3 fő), és igen éles belpolitikai viták tárgya, hogy „kintről” gyakorlatilag mindenki a Horvát Demokratikus Unió szavazója.

Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel egy kicsit más szemléletet hozott a diskurzusba, Ausztria volt budapesti nagykövete ugyanis azt mondta, a XXI. században ma már nem annyira foglalkozik a kormány a kettős állampolgárság kérdésével, ennek pedig történelmi gyökerei vannak. Lássuk, miért. A diplomata felidézte, Ausztria csak 1804 óta létezik szuverén módon, az birodalom területén pedig az idők során összesen 29 nemzetiség élt. Az 1918-as Ausztriában ennek már a negyede sem maradt meg, ráadásul sok „osztrák állampolgár” hirtelen Csehszlovákia, a későbbi Jugoszlávia, illetve Olaszország területén találta magát. Akik „maradtak”, azok komoly identitásválságot éltek át, a lakossága egyáltalán nem is hitt abban, hogy az ország fennmarad. Voltak ötletek, mi legyen: egyesek a bajorokkal álltak volna össze egy közös államba, mások Svájccal. A német nyelv miatt nem okozott volna gondot, ha valamelyik forgatókönyv végül megvalósul, aztán mégis Ausztria lett az első olyan állam a világtörténelemben, amely nem akarta a szuverenitást. Mára már persze tényként kezelhető az osztrák nemzettudat, de ez nem kapcsolódott össze az állampolgársággal kapcsolatos jogalkotással.

Dél-Tirolt azért csak szóba kellett hoznia Ferdinand Mayrhofer-Grünbühelnek: a saint-germaini szerződés értelmében Olaszországhoz került, jórészt osztrák etnikumú terület részlegesen önállósodott már, de hogy mi fenntartható hosszú távon, arról továbbra is megy az „agyalás” az osztrák külügyi bizottság erre létrehozott grémiumában. Ma Ausztriában egyébként elveszíti állampolgárságát az, aki szabad akaratából „igazol át” máshová, nem csinálnak ebből érzelmi kérdést.

A nem teljes és a kereső ország

Szlovénia jelenleg abban a fázisban van, hogy fiatal államként formálja államiságát és identitását is – erről a Brüsszelből Budapestre repült Felicita Medved beszélt. Beszámolt arról, az 1991-es államalapításkor egyik első törvény volt az állampolgársági, hogy ezzel fejezze ki joghatóságát a területén élőkre. Merthogy az első szlovén állampolgárok azok voltak, akik Szlovénia területén éltek, egyszerűen így. A professzor közölte, a kapcsolódó törvények megalkotásakor a magyar és az osztrák formulákra igyekeztek figyelni. Ma a szlovén honosítási folyamatra tárca nélküli miniszter felügyel, és nem tárgya belpolitikai vitáknak a beszámoló szerint. A szakember elmondta, nem tudják, mennyi kettős állampolgár van, de az állampolgársági törvény a két évtized alatt némileg módosult, méghozzá a politikai nemzet fogalma helyett már inkább etnikai koncepció a törvényi alap.

A bonyolult szerb helyzetet Dusko Radosavljevic próbálta érthetően tálalni. Azonnal kijelentette, hogy „mi nem vagyunk teljes ország”, hanem „kombinációja a populizmusnak és a jogállamiságnak”. Igyekezett kiemelni a Milosevic-érában hozott kisebbségvédelmi törvényeket, a vajdasági autonómialépéseket, illetve a horvát, macedón és magyar irányban tető alá hozott kétoldalú megállapodásokat. Maga a szerb állampolgársági törvény 2004-es, ebben fejtik ki a megszerzés és a visszaállítás folyamatát. „Ha valaki Szerbiában, szerb szülőktől születik, az szerb. Ha valakinek csak az egyik szülője szerb, mindkét szülő beleegyezése kell ahhoz, hogy a gyerek szerb állampolgár legyen, függetlenül attól hogy Szerbiában vagy másutt született” – részletezte a professzor, elmondva még, hogy azok a munkaképeseknek (!), akik külföldön szerbnek mondják magukat, 18 éves koruk után írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy Szerbiát tekintik anyaországuknak. Szerbia egyébként bevezetett egy fogalmat, a „régióban élő szerbek”-et, amibe 2 millió embert számítanak bele, aki viszont e kategória része, nem kell lemondania adott állampolgárságáról. Végül azért felsorolta, Szerbia határain kívül hogyan fogadták a nyitottságot: Montenegróban megtagadták a kettős állampolgárságot, Macedóniában a szabad vallásgyakorlást, Magyarországgal viszont minden rendben. Nehézségnek érzi viszont azt, hogy annyira speciális a helyzetük, hogy állampolgársági törvényre nem tudnak más országban bevált példákat felhasználni.

Elizabeth Taylor szlovák férje

Ekkor értek véget a brünni Masaryk Egyetemről érkezett szlovák Michal Vasecka kínjai, aki befejezve a fészkelődést végre mikrofont kapott. „Úgy érzem magam, mint Elizabeth Taylor hatodik férje a nászéjszakán, így utolsó előadóként” – kezdett indokoltan a hangulat oldásába, de hamar rákanyarodott arra, amit mondani akar. Egy körmondatban szemléltette, hogy mennyire európai a maga dél-pozsonyi születésével és cseh–lengyel környezeti nevelkedésével. Aztán ostrom alá vette a teljes közép-európai állampolgársági szemléletet, mondván „elzárjuk magunkat a megoldástól”. Szerinte nem szabadna „etnicizálni az állampolgársági kérdést”, s folytatta is: „nem is az a baj, hogy a magyarok nem tudják feldolgozni Trianont; a kutatók olyanok, mint a tűzzel játszó gyerekek, észre sem veszik, hogy bármikor felgyulladhat a ház”.

És jöttek a magyarok tovább: szerinte a mi állampolgársági törvényünkben – amelyet egyébként az Európa Tanács mellett működő velencei bizottság 2011-es ajánlásai alapján állított össze a magyar parlament – nagyot fog majd csalódni mindenki, mert nem a XXI. századról szól, hanem a XIX.-ről, „a jus sanguinis áldozatává válunk”. Fájlalta, hogy jelenleg egy esszencialista állampolgársági kép van elterjedve, és azt mondta, tudományos bizonyítékai vannak arra, hogy az állam képzelt közösség, és dekonstruálható. Elő is vette képzeletbeli varázsgömbjét, amelyből azt olvasta ki, hogy a jövő állampolgárai már nem is fogják érteni a mi fogalmainkat, ezért azt javasolja, ne válasszunk egyetlen identitást. Bírálta Semjén Zsoltot és Orbán Viktort is, akik szerinte „territorizálják ezt az identitást”, szembeállítva az Egyesült Királyság és az USA állampolgársági szemléletével: ők már modern állam módjára nemzetet meghaladó államban gondolkodnak.

Jelezte, Magyarország voltaképpen már 1990-ben elrontotta, amikor hiába kodifikálta az állampolgárságot polgári alapon, kifelé ez etnikai alapon jelent meg. Vasecka a szuverenitás gyakorlását inkább a többség és a kisebbség együttműködésére bízná. „Egy univerzális identifikálásba kell bekapcsolódnunk, és ezt kell bekapcsolnunk a szlovák–magyar megbékélés kérdésébe.” A professzor szerint a megbékélés nem fog megtörténni, ha nem fordul át az etnikai meghatározottság politikai meghatározottságba. „Senki sem boldog attól, hogy ilyen a szlovák állampolgársági törvény, amilyen, nálunk sem. De addig nem fog változni, amíg nem veszik figyelembe, hogy a magyar kettős állampolgársági törvényt konzultáció nélkül fogadták el” – zárta szavait.

Hogy mondta a szlovén szakember? A fiatal államok nem csak államiságukat, identitásukat keresik.