Magyar bankett Los Angelesben

„Amerika, a Nyugat, a szabad világ erkölcsi kötelessége Magyarország megsegítése”

Remember Hungary – Emlékezz Magyarországra! – ez olvasható az alkalmi magazin borítóján, mellette a közepén lyukas, piros-fehér-zöld zászló színei, fölötte a híres festőművész, Douglass Crockwell képe a pesti utcán harcoló gyerekekről. Az angol nyelvű, tipográfiailag és a képanyagát illetően is jól megszerkesztett, 48 oldalas, nagyalakú füzetben láthatók az azóta világszerte – később itthon is – megismert fotók a szétlőtt magyar fővárosról, a fegyveres srácokról és a kifüstölt szovjet tankokról, a nagy Sztálin letört bronzfejéről; olvashatók a forradalom, majd a tragikus vég és a megtorlás korabeli hírei, dokumentumai.

Bekerült a lapba az elszavalt, legendás Illyés Gyula-vers angol szövege is (One Sentence on Tyranny) Tábori Pál fordításában. Az 1950-ben született költemény 1965-ben jelent meg először a párizsi Irodalmi Újságban, majd csak Illyés halála (1983) után válhatott ismertté Magyarországon is. Helyet kaptak a kiadványban a magyar forradalommal együtt érző – lengyel, görög, angol, ukrán, kínai, vietnami és amerikai költők – megnyilatkozásai, kiemelt helyre került a Nobel-díjas francia író, Albert Camus drámai esszéje: A magyarok vére. A képes oldalakon túl olvasható benne Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén a Szabad Kossuth Rádióban elhangzott „függetlenségi nyilatkozata”, valamint a másnap Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz küldött, közbeavatkozást sürgető üzenete. A kiadvány a tájékozatlan amerikai olvasói számára is világossá tette, mi történt a magyar néppel.

A politikai dokumentumok sorában fő helyre került az a memorandum, amelyet az egyesült államokbeli Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke, Pogány András professzor jegyzett. A három legfontosabb követelés a szovjet csapatok kivonása Magyarországról; a politikai elítéltek és az elhurcoltak azonnali szabadon bocsátása; az ország függetlenségének, politika, gazdasági, szociális és kulturális önrendelkezésének visszaállítása. „Nincs helye a kettős megítélésnek a nemzetközi politikában. Az országok közötti kapcsolatokat a jó erkölcs és a szabadságjogok alapján kell rendezni; a homokra épített békerendszer csak átmenetileg tartható fenn” – olvasható a jegyzékben. „Hiszünk abban, hogy az Egyesült Államok kormányának, Amerika népének szemében szent ügy a világ minden népének szabadsága, Amerika, a Nyugat, a szabad világ erkölcsi kötelessége Magyarország megsegítése” – zárul a felhívás. Ronald Reagan kormányzónak a karnagy által felolvasott üdvözlőbeszéde természetesen nem kerülhetett be a korábban kinyomtatott lapba. Ki emlékszik ma már rá? Bizonyosan egybecsengett a magyar követelésekkel és a magasztos elvekkel, tele volt szép gondolattal, hittel és fogadkozással az emberi jogok, a szabadság iránt. Az alig hihető, hogy a moziszínészből lett politikus „Ronny” idézett volna abból a – legalábbis ránk nézve – történelmi súlyú üzenetből, amelyet elnök elődje, Eisenhower szőtt bele az 1956. október 31-én Philadelphiában elmondott újraválasztási beszédébe, miszerint csodálattal adózik a hős magyar nép iránt, azonban az új vezetést nem tekinti szövetségesének, nem fog katonai segítséget küldeni a magyaroknak. Diplomáciai csatornákon is eljutott a hasonló tartalmú üzenet Moszkvába: Amerika nem érdekelt egy Moszkvával szemben nem baráti viszonyban levő Magyarország támogatásában. Ezzel kigyulladt a zöld lámpa a harckocsioszlopok előtt, pedig Nagy Imre és baloldali kormánya valóban jószomszédi viszonyt akart kiépíteni a Szovjetunióval. Tovább súlyosbítja az Egyesült Államok felelősségét, hogy mindeközben a Washington által – az adófizetők pénzéből – fenntartott rádióállomások merőben másról „tudósították”, áltatták és ellenállásra biztatták a magyarokat.

Ki emlékszik már arra, hogy a magyar emigráció 1966-ban Nobel-békedíjra jelölte a jogtudós Bibó Istvánt, a Nagy Imre-kormány államminiszterét, aki 1963-ban szabadult Kádár kegyelméből az életfogytiglani börtönbüntetéséből? Abban az évben és a következőben nem adta ki a békedíjat a Nobel-díj-bizottság, később azonban számos arra méltó személy és szervezet mellett kiérdemelte ezt az elismerést a békéért Szadat egyiptomi, Arafat palesztin elnök, Begin és Rabin izraeli miniszterelnök és legutóbb Obama elnök. Megannyi harcias államférfi. Különös bankett volt ez 1966-ban.

Ludwig Emil