Magyar bankett Los Angelesben

„Amerika, a Nyugat, a szabad világ erkölcsi kötelessége Magyarország megsegítése”

Magas rangú politikusok, elismert közéleti személyiségek, híres művészek tisztelték meg részvételükkel, támogatásukkal azt a bankettet, amelyet az Amerikai Polgárok Bizottsága kezdeményezett az 1956-os magyar felkelés kitörésének első kerek évfordulójára. Készült egy reprezentatív kivitelű, forrásértékű kiadvány is ez alkalomból, amellyel – az ünnepség megrendezésének költségein felül – a forradalom és a szovjet/kádári megtorlás áldozatainak javára reméltek és szereztek anyagi támogatást, pénzsegélyt.

A rendezvény díszelnöki tisztét Richard M. Nixon (1953-tól az Egyesült Államok alelnöke, 1969-től 1974-ig elnöke) látta el; a társelnökök sorában Ronald Reagan (1966-tól kaliforniai kormányzó, 1980-tól 1989-ig államelnök), G. Murphy szenátor és M. Feighan parlamenti képviselő neve olvasható, az ünnepi műsor szervezőbizottságában olyan hírességek – színészek, pop- és médiasztárok – szerepeltek, mint John Wayne, Coleen Gray, Susan Seaforth, Pat Boone, Walter Brennan, és Gábor Zsazsa és Eva. A szponzorok, patronálók hosszú listája J. Buchanan képviselővel kezdődik, a kiváló író John Dos Passosszal és egész seregnyi befolyásos emberrel, politikussal folytatódik; a támogatók közt feltűnik Széchenyi Ilona grófnő neve is, huszonhét amerikai magyar egyesület, egyházi szervezet, felekezet, cserkészcsapat és sportklub jegyzi magát támogatóként.

Az évfordulós ceremónia az amerikai és a magyar Himnusszal kezdődött, a köszöntőt a Magyar Szabadságharcosok Szövetségének Los Angeles-i elnöke, Czene Ferenc mondta. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének angol nyelvű dramatizált változatát négy-négy hollywoodi színésznő és férfi színész adta elő, az 1956. november 4-e utáni, utolsó kétségbeesett rádióadások segítséget kérő üzeneteit Szörényi Éva, Szombathelyi Blanka, Beregi Oszkár és Lendvay Lajos olvasta fel. A remek színművész, Szörényi Éva habitusát és hazaszeretetét ismerve könnyen elképzelhető az előadás hatása a jelenlévőkre. A műsor táncjelenettel, jeles szóló- és zenekari darabokkal (Burbanki Szimfonikus Zenekar), Susan Seafort színész magánszámával folytatódott. Ronald Reagan politikai üdvözlőbeszédét – távollétében – R. Massey, a Pasadenai Főiskolai Kórus karnagya olvasta fel.

Remember Hungary – Emlékezz Magyarországra! – ez olvasható az alkalmi magazin borítóján, mellette a közepén lyukas, piros-fehér-zöld zászló színei, fölötte a híres festőművész, Douglass Crockwell képe a pesti utcán harcoló gyerekekről. Az angol nyelvű, tipográfiailag és a képanyagát illetően is jól megszerkesztett, 48 oldalas, nagyalakú füzetben láthatók az azóta világszerte – később itthon is – megismert fotók a szétlőtt magyar fővárosról, a fegyveres srácokról és a kifüstölt szovjet tankokról, a nagy Sztálin letört bronzfejéről; olvashatók a forradalom, majd a tragikus vég és a megtorlás korabeli hírei, dokumentumai.

Bekerült a lapba az elszavalt, legendás Illyés Gyula-vers angol szövege is (One Sentence on Tyranny) Tábori Pál fordításában. Az 1950-ben született költemény 1965-ben jelent meg először a párizsi Irodalmi Újságban, majd csak Illyés halála (1983) után válhatott ismertté Magyarországon is. Helyet kaptak a kiadványban a magyar forradalommal együtt érző – lengyel, görög, angol, ukrán, kínai, vietnami és amerikai költők – megnyilatkozásai, kiemelt helyre került a Nobel-díjas francia író, Albert Camus drámai esszéje: A magyarok vére. A képes oldalakon túl olvasható benne Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén a Szabad Kossuth Rádióban elhangzott „függetlenségi nyilatkozata”, valamint a másnap Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz küldött, közbeavatkozást sürgető üzenete. A kiadvány a tájékozatlan amerikai olvasói számára is világossá tette, mi történt a magyar néppel.

A politikai dokumentumok sorában fő helyre került az a memorandum, amelyet az egyesült államokbeli Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke, Pogány András professzor jegyzett. A három legfontosabb követelés a szovjet csapatok kivonása Magyarországról; a politikai elítéltek és az elhurcoltak azonnali szabadon bocsátása; az ország függetlenségének, politika, gazdasági, szociális és kulturális önrendelkezésének visszaállítása. „Nincs helye a kettős megítélésnek a nemzetközi politikában. Az országok közötti kapcsolatokat a jó erkölcs és a szabadságjogok alapján kell rendezni; a homokra épített békerendszer csak átmenetileg tartható fenn” – olvasható a jegyzékben. „Hiszünk abban, hogy az Egyesült Államok kormányának, Amerika népének szemében szent ügy a világ minden népének szabadsága, Amerika, a Nyugat, a szabad világ erkölcsi kötelessége Magyarország megsegítése” – zárul a felhívás. Ronald Reagan kormányzónak a karnagy által felolvasott üdvözlőbeszéde természetesen nem kerülhetett be a korábban kinyomtatott lapba. Ki emlékszik ma már rá? Bizonyosan egybecsengett a magyar követelésekkel és a magasztos elvekkel, tele volt szép gondolattal, hittel és fogadkozással az emberi jogok, a szabadság iránt. Az alig hihető, hogy a moziszínészből lett politikus „Ronny” idézett volna abból a – legalábbis ránk nézve – történelmi súlyú üzenetből, amelyet elnök elődje, Eisenhower szőtt bele az 1956. október 31-én Philadelphiában elmondott újraválasztási beszédébe, miszerint csodálattal adózik a hős magyar nép iránt, azonban az új vezetést nem tekinti szövetségesének, nem fog katonai segítséget küldeni a magyaroknak. Diplomáciai csatornákon is eljutott a hasonló tartalmú üzenet Moszkvába: Amerika nem érdekelt egy Moszkvával szemben nem baráti viszonyban levő Magyarország támogatásában. Ezzel kigyulladt a zöld lámpa a harckocsioszlopok előtt, pedig Nagy Imre és baloldali kormánya valóban jószomszédi viszonyt akart kiépíteni a Szovjetunióval. Tovább súlyosbítja az Egyesült Államok felelősségét, hogy mindeközben a Washington által – az adófizetők pénzéből – fenntartott rádióállomások merőben másról „tudósították”, áltatták és ellenállásra biztatták a magyarokat.

Ki emlékszik már arra, hogy a magyar emigráció 1966-ban Nobel-békedíjra jelölte a jogtudós Bibó Istvánt, a Nagy Imre-kormány államminiszterét, aki 1963-ban szabadult Kádár kegyelméből az életfogytiglani börtönbüntetéséből? Abban az évben és a következőben nem adta ki a békedíjat a Nobel-díj-bizottság, később azonban számos arra méltó személy és szervezet mellett kiérdemelte ezt az elismerést a békéért Szadat egyiptomi, Arafat palesztin elnök, Begin és Rabin izraeli miniszterelnök és legutóbb Obama elnök. Megannyi harcias államférfi. Különös bankett volt ez 1966-ban.

Ludwig Emil