Kézenfekvő megoldást kínált a rezsicsökkentés ellenzőinek a Fidesz-kongresszus interjúasztalánál nyilatkozó Németh Szilárd, a párt alelnöke.
– Nem kötelező igénybe venni – magyarázta. – Ha valaki úgy dönt, hogy neki nem kell az állami szolgáltatás, nem akar hatósági áron hozzájutni a gázhoz és a villanyhoz, s inkább kifizetné a szabadpiaci árat, nyugodtan megteheti. – Hozzátette, ilyen kéréssel még senki sem kereste meg.
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal. Legújabban a politikai proszektúra reakvitáltjai kapták fel a témát. Surányi György bankár és aranytartalék-kereskedő azért szüntetné meg a rezsicsökkentést, mert az „nem neveli a társadalmat”. A tiszás Gerzsenyi Gabriella is úgy látja, rossz a rezsicsökkentés, mert nem ösztönzi az embereket a megtakarításra. (Ennek mentén talán az ő milliós brüsszeli fizetésén is kurtítani kellene.) Bokros Lajos humorista és csomagkészítő meg azt magyarázza, nyugton kellene hagyni a gazdaságot, a piac majd mindent szépen beszabályoz; a rezsicsökkentés roppant káros, akárcsak a benzinársapka és a tizenharmadik havi nyugdíj. A DK viszont most azt követeli a kormányzattól, hogy emelje meg a rezsicsökkentett gáz és villany limitjét, merthogy hideg van. (Klárikán nehéz kiigazodni.) Nem rezsicsökkentés, de hasonló: Tóth Bertalan, volt MSZP-elnök néhány éve szemrebbenés nélkül vett fel tízmilliós (a pártja által egyébként keményen leszólt) szociális támogatást az orbáni diktatúrától, hogy újabb családi házzal bővíthesse birodalmát. (Lenullázott Jakab Péter is járt már hasonló célból a kasszánál.) Érdekes.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!