Novák Irén hangsúlyozta, hogy akár Magyarországon, akár a Kárpát-medencében a legkisebb településeken is működik legalább egy néptáncegyüttes, népdalkör vagy népzenei együttes, amelyek nagyon büszkék az adott tájnak a sajátosságaira. Féltve őrzik azokat, és továbbörökítik a következő generációknak.
Kiemelte: örvendetes, hogy a néptáncosok között sok a fiatal, akik büszkén viselik tájegységük népviseletét. Hozzátette, hogy a Csoóri Sándor-program több éve támogatja néphagyományok megőrzését és továbbörökítését, így a mostani rendezvényt is.
A magyar néptánckincs ugyanis mélységesen múltunkban gyökerező, kifogyhatatlan és egyedülállóan gazdag forrás, amely mégis képes mai lenni
– hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Mint mondta, a kulturális kormányzat elismeri azt az elkötelezettséget és törekvést, amelyet a Martin György Néptáncszövetség tagjai a magyar néptánc- és népzenehagyomány megőrzéséért tesznek.
Novák Irén kifejtette azt is, hogy a Martin György Néptáncszövetség egy nagy szakmai hálózat, amely Kárpát-medence-szerte összefogja a néptáncegyütteseket, Martin Györgynek az örökségét tovább éltetve. Az általuk szervezett Néptánc-antológia pedig azért is különleges, mert ezen a rendezvényen évről évre olyan nem hivatásos táncegyüttesek mutatkoznak be, amelyek pályázat útján nyerik el a fellépés lehetőségét – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.
Diószegi László Kossuth-díjas koreográfus, az antológia rendezője köszöntőjében elmondta: az idei, több mint 400 művész közreműködésével megvalósuló eseményen 14 együttes mutatja be koreográfiáit.
A rendezvény részeként színpadra lépett például az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, a budapesti Bihari János Táncegyüttes. Szennáról érkezett a Zselic Táncegyüttes, Százhalombattáról a Forrás Néptáncegyüttes. De mások mellett a gyöngyösi Vidrócki Néptáncegyüttes, a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttes, a siófoki Balaton Táncegyüttes, a békéscsabai Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes és a nyíregyházi Nyírség Táncegyüttes által előadott koreográfiákat is láthatta a közönség.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!