A történelem a tanulságok tudománya. Cicero például már Krisztus előtt megírta: „Az ellenség a határokon kevésbé félelmetes, mert ismert, és nyíltan hordja zászlaját, de az árulók határainkon belül mozognak szabadon, az ő ravasz suttogásuk átoson a sikátorokon, kormány folyosóin is hallhatók.” Vigyázz, figyelmeztet a filozófus, mert az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli! „Az áruló az emberi természet alantasságához szól, ami minden ember szívében titkon mélyen fekszik. Elrohasztja a nemzet lelkét, titokban éjjel dolgozik, alattomban aláássa a nemzet pilléreit, fertőzi a politikát, hogy ellenállni sem lehet. A gyilkos nem annyira félelmetes. Az áruló maga a pestisjárvány.”
A tanulság örök érvényű: 

Márai Sándort is megérinti a rút téma. Egyik Napló-jegyzetében arról mereng, hogy amit Vajda János az árulókról írt egy 1860-ban kelt ver­sében, az mennyire igaz, betűváltozás nélkül közzé lehetne adni bármikor, annyira időszerű. Teszem hozzá, ma, 2026-ban aktuálisabb, mint valaha: „Hol csak azt láthatod, / Hogy majmolják az ördögöt / Hiú alakosok. / S ugyanazok, mindannyian / Hogy törik magukat, / Hogy egymáshoz valahogyan / Ne hasonlítsanak. / Hol nyíltan jár s dicső a gaz, / S úgy nekibátorul, / Hogy a szemérmes jó, igaz / …Álarc alá szorul.”
(Eredetileg a ma évfordulós Kommunista kiáltvány szerzőiről, Karl Marxról és Friedrich Engelsről, illetve mai követőiről akartam írni a jegyzetemet, de valamiért ez jutott az eszembe.)