Mind a 320 járművezetőt átveszi a Volánbusz, a BKV-nál egyetlen járművezetőt sem fognak elbocsátani – jelentette ki Tarlós István. A főpolgármester közlése szerint a BKV vezetése átképzéssel, átirányítással igyekszik majd megoldani azoknak a dolgozóknak a helyzetét, akiknek a „karbantartói kapacitás szűkülése kapcsán” veszélybe kerülne az állása.
A szerződés szerint a Volánbusznak módjában áll először önkéntes jelentkezőket fogadni a BKV-tól. Ha a Volánbusz nem tud „átcsábítani” 320 embert, akkor a szerződés szerint a hiányzó járművezetői létszámot munkáltatói jogutódlás keretében veszik át – mondta Tarlós István, megjegyezve: a munkáltatói jogutódlás változatlan bérezést és foglalkoztatási körülményeket jelent. „Olyan ( ) egyszerűen nem fordulhat elő, hogy a BKV-nak járművezetőket kell elbocsátani, mert a Volánbusz nem foglalkoztatná őket” – fogalmazott a főpolgármester.
Közölte azt is: ha nem egyénenként, hanem csoportban kell átvenni a járművezetőket, akkor a BKV-nál létrehoznak egy úgynevezett agglomerációs forgalmi csoportot, amelynek keretében az egész egységet hivatalból veszi át a Volánbusz. Tarlós István emlékeztetett, a kormány 2013 elején úgy döntött, hogy átalakítja az agglomerációs buszközlekedés rendjét.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat korábbi megállapodásának értelmében idén tavasztól a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelése alapján a Volánbusz üzemeltet több budapesti agglomerációs járatot. A szerződést február 27-én a BKK vezérigazgatója, Vitézy Dávid és a Volánbusz vezetője, Dévényi Gergely írta alá. Ennek alapján a Volánbusz nyolc éven át üzemeltet új buszokat az agglomerációs vonalakon.
Tarlós István közölte, az új rendszerben a járatok szakmai, megrendelői felügyeletét továbbra is a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) látja el, az üzemeltetést az új buszokkal a Volán veszi át április és június vége között több ütemben. A fővárosnak és a BKK-nak a leghatározottabb elvárása volt, hogy a szolgáltatóváltás következtében a járművezetőket továbbfoglalkoztatják. A szerződés ezt a kötelezettséget egyértelműen tartalmazza – hangsúlyozta Tarlós István, majd kijelentette: az ügyben teljesen alaptalan pánikkeltés folyt.