Gyurcsányi árnyék-titkosszolgálat segíthette Simont

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Titkos csoport működhetett Gyurcsány Ferenc felügyeletével Magyarországon, ez lökhette át Simon Gábort két C típusú átvilágításon.

MNO
2014. 03. 29. 11:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meghökkentően simán lezajlott átvilágításban szereplő csoport tehát Németh szerint jól körülhatárolható, ezért az MNO a mozaikkockák összerakását kérte a bizottsági alelnöktől.

– A politika kinevezettjeiről beszélünk. 2008 után 2009-ben is kértek Simon Gáborról C típusú átvilágítást. A 2008-ast a Gyurcsány-kormány időszakában: ekkor az átvilágítást Kiss Péter kérte munkaügyi miniszterként, és az átvilágítást elvégezte az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal, ezt akkor Laborc Sándor vezette. Laborc fölterjesztette az iratot, amit még aláírt Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is – sorolta Németh Szilárd.

Ficsor és Molnár – Gyurcsánnyal jöttek

2009-ben a Bajnai-kormány idején szintén Laborc, illetve az ő főigazgató-helyettese volt az aláíró, tehát Laborcnak tudnia kellett róla. Ekkor már a Gyurcsány által fölfedezett Ficsor Ádám volt a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter (róla bővebben keretes írásunkban), ő is láttamozta az átvilágításról készült iratot, mint Németh mondja.

– Ebben az időben Molnár Csaba volt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, ő kérte Simon Gábor második átvilágítását mint Simon főnöke – folytatta. Hogy miként falazhattak egymásnak a megnevezettek? Németh ezt mondja: – Van itt egy bűncselekmény és egy rendkívül magas pozíciójú személy, akinek az esetében a nemzetbiztonsági átvilágítás nem mutatott ki semmit; az a kérdés tehát, hogy az átvilágítás ér-e csupán annyit, mint vászontarisznyán a lakat, amit nehezen tudok elképzelni, vagy valakik valamilyen információt nem továbbítottak. Esetleg „nem is volt érdekes” a nemzetbiztonsági vizsgálat, mert egymásnak elnézik az ügyeket – sorolta a változatokat a politikus, hozzátéve: – Ugyanezek a személyek, akiknek a nevét felsoroltam, ezek az emberek vannak benne mások mellett a kémbotrányban, az UD-botrányban, az őszödi beszéd eltűnt aktáinak ügyében, és ezekkel az emberekkel találkozunk a Portik-találkozóknál is. Az ő főnöküket pedig úgy hívták, hogy Gyurcsány Ferenc. (Molnár Csaba szerepvállalásáról bővebben szintén keretes írásunkban.)

Németh Szilárdnak szegeztük a kérdést, hogy ezek után felmerülhet-e, hogy árnyék-titkosszolgálat működött az NBH-n kívül, olyan, amelyik esetleg nem a magyar állam érdekeit védte. A bizottsági alelnök azt mondta:

– Nekem erre nincs adatom, de mindenképpen érdemes lenne erre odafigyelni, mert hogyha a titkosszolgálat felügyeletén belül ilyen előfordulhat, mint amiről a fentiekben szó volt, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy árnyék-titkosszolgálat van.


Ezek után az is érdekes lehet, hogy milyen, az elmúlt évtizedben zajlott, titkosszolgálatokat is érintő ügyben tevékenykedhetett egy ilyen csoport – ha volt.

– A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén olyan információk jutottak a birtokunkba, amelyek még további kérdéseket vetnek fel, de ezekről most még nem tudok tájékoztatást adni, mert titkos adatok. A teljes ügy teljes nyilvánosságát szeretnénk elérni akkor, amikor ez már nem zavarja a nyomozás eredményességét – tájékoztatta az MNO-t Németh Szilárd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.