Kövér: Még nem végeztünk a munkával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Átépítettük és megújítottuk Magyarországot, de van még bőven tennivaló – mondta a házelnök, hozzátéve: „most ne hagyjuk abba, amit együtt elkezdtünk”.

VZ
2014. 03. 27. 21:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László szerint „sokat tettünk, de nem végeztünk a munkával”. Úgy vélte: folytatni kell az államigazgatás reformját, be kell fejezni az oktatási rendszer átalakítását, ki kell vezetni a devizahiteleket a piacról, bővíteni kell az agrárium és a magyar kis- és középvállalkozások piacait.

„Olyan társadalmi folyamatokat kell beindítani, hogy megállítható legyen az 1980 óta tartó népességfogyási tendencia, amelynek figyelmen kívül hagyása a magyar politikai és szellemi elit legnagyobb bűne, amit elkövetett mindannyiunk ellen 1990 óta” – fogalmazott.

A házelnök hangsúlyozta, hogy a magyar történelem mindig az újrakezdések sorozata volt. Megjegyezte: újra kellett kezdeni 2010-ben is, de ahhoz, hogy „végre megszakadjon a kényszerű újrakezdések végtelennek látszó sorozata, csak annyi kell, hogy most ne hagyjuk abba, amit együtt elkezdtünk”.

Vargha Tamás, a Fejér megyei 1-es választókerület Fidesz–KDNP-s képviselőjelöltje szerint április 6-án Magyarország és Székesfehérvár sorsa is a tét. Úgy vélte, két választási lehetőség van: „visszaengedjük-e az országot romba döntő nyolc év kormányzását, vagy az elmúlt négy évben megkezdett és megalapozott utat követjük”.

Törő Gábor a Fejér megyei 2-es választókerület Fidesz–KDNP-s képviselőjelöltje hangsúlyozta: az elmúlt években „az ellendrukkerek dacára egy elképzeléseit valóra váltó nemzet lettünk”. Jelezte: kell még négy és nyolc év ahhoz, hogy „tovább haladhassunk”.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere kiemelte: a város Magyarország egyetlen korábbi kormányától sem kapott annyit támogatást, mint 2010 és 2014 között. Arra kérte a választópolgárokat: tegyenek hitet a kormány mellett, hogy folytathassa a megkezdett munkát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.