Lázár elmondta, mi a választás tétje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lesz-e az önálló magyar útnak folytatása, vagy képtelen lesz az ország a saját lábára állni – tette fel a kérdést az államtitkár.

TK
2014. 03. 27. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelkedő bérek

 

Ismert, emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére is; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást áprilistól kapják meg a szolgáltatók.

 

A Fidesz szerint az egészségügy területén az elmúlt négy évben megtett intézkedések a rendszer újragondolását, újratervezését jelentik, és a Gyurcsány-korszakkal szemben az állami felelősségvállalás is megjelenik az egészségügyben, a terheket nem a családokra, nem a betegekre hárítják.

 

Tizenegy észak-magyarországi kórházban fejlesztik a rehabilitációs ellátórendszert, a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei egészségügyi intézmények alkotta konzorcium erre a célra több mint 4,6 milliárd forintot nyert el az Új Széchenyi Terv pályázatán. A kivitelezések megkezdődtek, Miskolcon, a megyei kórházban hétfőn helyezték el egy gyermekrehabilitációs részleg alapkövét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.