Megemlékezést tartott a Mazsihisz

A magyar történelem és mindnyájunk gyásznapja 1944. március 19-e – mondta Heisler András.

A magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából meghirdetett Mazsihisz-rendezvénysorozat nyitó eseményén részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A Dohány utcai zsinagóga előtti téren, amelyet teljesen megtöltöttek a résztvevők, Heisler András közölte: ezen a napon vonultak be a náci csapatok Magyarországra és elfoglalták hazánkat. A megszállással az út, amelyet az ország akkori vezetői számunkra kijelöltek, már korábban elkezdődött, egyebek mellett a numerus claususszal, a zsidó törvényekkel, Kamenyec-Poldolszkijjal és a roma holokauszttal – tette hozzá.

Ezek voltak a jelzőtáblái annak az útnak, amely az 1944. március 19-ei náci megszálláson keresztül a deportáláshoz, Auschwitzhoz, Birkenauhoz és a nyilas vérengzéshez vezetett – mondta a Mazsihisz elnöke.

Heisler András úgy fogalmazott: „húsz év szisztematikus jogfosztása kellett ahhoz, hogy a magyarországi zsidók némán, lehajtott fejjel és feltartott kezekkel vonuljanak végig az utcákon, megalázva és megadóan szálljanak fel a marhavagonokba”.

A holokauszt tanulságának nevezte, hogy „sehol a világon a diaszpórai zsidóságnak, de bármely más kisebbségnek sem szabad a mindenkori hatalomban vakon, feltétel nélkül megbíznia. Ha kell, fel kell emelni a szavunkat. (...) Ha kell, nemet kell tudnunk mondani a hatalomnak”.

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója arról beszélt, a német megszállás után megjelent a zsidó embereket sárga csillag viselésére kötelező rendelet, a férfiakat újra behívták munkaszolgálatra, a vidéki településeken pedig gettókat állítottak fel. Az ingóságokat lefoglalták, a pénzt, az ékszereket, a drágább holmikat elvették, így megvalósult a fajelmélet régi, igazi célja: a kirablás – mondta.

Utalt arra: amikor „a náci hadigépezet bevonult Magyarországra, az esemény inkább volt nevezhető a bajtársi szövetség kiterjesztésének, semmint később szoborban megformálható leigázási eseménynek”. Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, a két állam, a két hadsereg – német vezénylet alatt – zavartalanul kooperált, a deportálást pedig azonnal beindították.

Zoltai Gusztáv kiemelte: „a lelkes magyar hivatalos organizációról még sohasem szóltak német nyelven olyan elismeréssel, mint a Gestapo, az SS és a Wehrmacht 1944-ben”.

Arra figyelmeztetett: „ha meghamisítjuk a valóságot és az ellenkezőjére fordítjuk az igazságot, már nem tudjuk soha a jóra, az emberségre tanítani a gyermekeinket, (...) ha a tényeket a fejük tetejére állítjuk – a gonoszság, az embertelenség ismét feltámadhat”.

Közölte, a holokauszt idején 600 ezer magyar állampolgárt gyilkoltak meg. Zoltai Gusztáv a történelem „mielőbbi igazságos, tisztességes feldolgozásának” fontosságát hangsúlyozva megemlékezett az embermentők tevékenységéről és reményének adott hangot, hogy az állam „teljes felelősséggel” fellép a szélsőjobboldal ellen.

Karsai László történész arról beszélt, hogy a Horthy-rendszerben 22 antiszemita törvényt hoztak, Horthy Miklós pedig azt írta Teleki Pál miniszterelnöknek 1940 októberében: „én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.” Horthy azonban 1944. március 19-e után „már nyugodtan nézhette az embertelenségeket, a szadista, oktalan megaláztatásokat, már nem volt szükség a zsidókra” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, a magyar deportálóknak volt szuverenitásuk, a németek pedig „csak a magyar hatóságok fegyelmezett, olykor lelkes, túlbuzgó tevékenységének” köszönhették, hogy sikerült „Európa-rekordot” felállítaniuk: 1944. május 14-étől július 9-éig 147 vonattal 437 ezer embert deportáltatni.

Ilan Mor izraeli nagykövet közölte: Izrael támogatása „a magyar zsidóság számára adott, csakúgy, mint bárki zsidó ember számára, bárhol is legyen a világon”. Izrael népe és kormánya kiáll a zsidóság mellett, csakúgy, mint a demokrácia minden híve mellett „a holokauszt-tagadás mindennemű próbálkozásával, történelmi tények elferdítésével és torzításával szemben, amelyek a zsidók kiirtásához vezettek Magyarországon és Európa földjén”.

Hozzátette: nem elfogadható, és nem válhat megszokottá egyetlen országban sem, hogy a zsidók megfélemlítve, vagy bántalmazásoktól sújtva éljenek, csak azért, mert zsidók, az egyes államok kormányainak pedig kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy a zsidó emberek Magyarországon vagy bárhol máshol a világon biztonságban élhessenek szülőföldjükön.

Kardos Péter főrabbi, holokauszt-túlélő arról beszélt: ő maga a túlélőknek „megnyugtatólag azt hazudja, nem igaz, hogy a kormány a német megszállás valamennyi áldozatának, így a gyilkosoknak és a meggyilkoltaknak is közös emlékművet állít. Nem igaz, hogy egy vezető történész idegenrendészeti eljárásnak nevezte az első deportálást”. Ezt azért teszi – mondta –, mert azt szeretné, hogy „ha már egész életük tragédiában telt, legalább az alkony legyen szép”.

A megemlékezésen részt vett Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református püspök, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és a diplomáciai testület számos tagja. Az eseményen ott volt Vattamány Zsolt (Fidesz–KDNP), Erzsébetváros polgármestere, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke.

A résztvevők a zsinagóga előtt elhelyezték az emlékezés köveit és virágait. A tömegben egyebek között a következő feliratokat lehetett látni: „Elítéljük a fasizmust!”; „Az antiszemitizmus öl!”; „Szembenézni a múlt bűneivel!”.