A Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad-Adenauer-Stiftung közös szimpóziumán az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a Magyarországot 1956 novembere és 1988 májusa között vezető Kádár János a szovjetellenes kommunizmus létezését kizáró kijelentésével nyilvánvalóvá tette, hogy csupán az idegen hatalom kiszolgálása volt a célja, ahelyett, hogy a rendszeren belül a magyar érdekeket képviselte volna.
Rétvári Bence – aki a Kommunizmus Bűnei Alapítvány alapítója is – a Kádár-korszak egyik legsúlyosabb, máig ható örökségének nevezte, hogy a magyar társadalmat politikai, gazdasági és közösségi szempontból is passzívvá tette. „Az elmúlt huszonöt és az elmúlt négy év is kevés volt arra, hogy az állampolgárok, közösségek és vállalkozások passzivitását vállalkozó kedvvé változtassuk át” – tette hozzá.
Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Kádár nevével jelzett hazug, történelemhamisító időszaknak a lezárásához és a megnyugváshoz a tények feltárása és megismerése szükséges, ennek a folyamatnak azonban még „erősen az elején vagyunk”, és a megsemmisített dokumentumok miatt tudásunk valószínűleg sosem lesz teljes.
Frank Spengler, a német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer alapítvány 1990-ben megnyitott magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt: bár Magyarországon még ma is sokan nosztalgiával gondolnak vissza a Kádár-korszakra, az akkori szerény jólétet és apró kiváltságokat a hatalom csupán az 1956-os forradalomban is megnyilvánuló politikai feszültségek csillapítására használta. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a pártvezető 32 évig tartó uralma alatt 13 ezer embert tartóztattak le, több százat deportáltak a Szovjetunióba, és csaknem háromszázat kivégeztek – húzta alá.
Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem műveleti logisztikai tanszékének vezetője a hatalom által terjesztett, Kádár Jánossal kapcsolatos mítoszokat ütköztette a történelmi tényekkel. A propaganda nyomán meggyökeresedett vélekedés egyebek mellett, hogy Kádár a marxista ideológia elkötelezett híve volt, hogy bebörtönzésekor megkínozták, illetve sokan az ő érdemének tartják az 1968-as gazdasági reformokat – sorolta.
Ezzel szemben korabeli beszámolókból tudható, hogy a pártvezető lenézte az ideológiát, a párt ideológusait is megvetette, utolsó interjújában pedig maga is elismerte, hogy nem kínozták meg. A reformokat a gazdasági helyzet kényszerítette ki, és azokat Kádár tervei szerint, amint lehetővé tették volna a körülmények, visszavonták volna – ismertette Horváth Attila.
Zinner Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet és a Veritas Történetkutató Intézet munkatársa Kádár Jánosnak az 1945 és 1963 közötti politikai perekben játszott szerepéről tartott előadást. Egyebek mellett ő „vizsgálta ki” a templomot és az apácákat a szovjet katonáktól védő győri püspököt, Apor Vilmost ért, véletlenné nyilvánított lövést, belügyminiszterként ő irányította a Mindszenty József bíboros és más főpapok ellen folytatott eljárást, és Rajk László volt belügyminiszter büntetőügyében is „nyakig benne volt az elejétől kezdve” – fogalmazott a történész.
Hozzáfűzte: tévednek, akik azt hiszik, Kádár János ilyen irányú munkássága csak 1963-ig tartott, hiszen az 1963 és 1989 közötti időszakból is még több mint tízezer politikai indíttatású letartóztatásról maradt fenn irat. Emellett a jog világán kívüli büntetőeszközök, így az internálások világában is tetten érhető Kádár János szerepe – zárta szavait Zinner Tibor.
