Zombor hadat üzen a hálapénznek

A hálapénzrendszer felszámolását nevezte egyik első és legfontosabb feladatának az egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

– Ön már adott valaha hálapénzt?
– Hála Istennek, még soha nem kellett kórházban feküdnöm, így nem kényszerültem ilyen szituációba. Ugyanakkor elég sokáig dolgoztam kórházigazgatóként, így látom, mi a gyakorlat. Idősebb hozzátartozóim azonban teljesen természetesnek tartják: emlékszem, amikor intézményvezetőként dolgoztam, rendszeresen megkérdezték, hogy mennyit érdemes, mennyit kell adni az orvosnak.

– Eddigi megszólalásai alapján leginkább a hálapénzrendszerrel kívánja felvenni a harcot. Ön szerint valóban fel lehet számolni ezt a gyakorlatot a magyar egészségügyben?
– Kinevezésemkor a miniszter úr egyik legfontosabb feladatomként az egészségügyi dolgozók elvándorlásának lelassítását és hosszabb távon a tendencia megfordítását jelölte meg. Nagyon sok kollégával és hivatalos érdek-képviseleti vezetővel beszéltem, akiknek a véleménye egybecsengett, az első lépések egyike kell hogy legyen a hálapénzrendszer megszüntetése. Mindenki egyetért azzal, hogy ezen változtatni kell, mert az egész finanszírozást, a betegek biztonságérzetét, az orvosok, az ápolók közérzetét befolyásolja. Már eddig is volt törekvés a megszüntetésére, általában azonban a hogyannál meg szokott állni a megvalósítás. Úgy gondolom, hogy van megoldás, de ehhez komoly társadalmi-szakmai konszenzusra van szükség, ami nem egyik napról a másikra fog megszületni. Mindez ötven éven keresztül bevett szokás volt, a betegek nem fogják tudni egyik pillanatról a másikra megváltoztatni a szemléletüket. Sőt, az orvosok egy része sem. Ebben a kérdésben főleg a fiatalabb generációkra számíthatunk, amelyek nem a hálapénzadó korszakban szocializálódtak.

– Mi lesz az első lépés?
– Két kérdésről kell tárgyalni. Egyrészt az orvosi életpályamodellnek úgy kell alakulnia, hogy a tudásnak, a különleges szakértelemnek legyen értéke. Nagyon jó irányba indult el a rezidensrendszerünk, ugyanakkor tény: ha vége az ösztöndíjnak, és a fiatal szakorvos bekerül a kórházi rendszerbe, ahol már jóval alacsonyabb lesz a fizetése, már nem biztos, hogy itthon akarja folytatni pályáját. Első lépésként tehát meg kellene határozni egy szakorvosi minimálbért. Továbbgondolásra és társadalmi vitára alkalmasnak tartom a Magyar Rezidensszövetség javaslatát, miszerint érdemes lenne olyan díjazás bevezetésén gondolkodni, amellyel tulajdonképpen a szabad orvosválasztás útján a hálapénzt ki lehetne váltani.

– Egy kiforrott orvosi életpályamodellt már régóta sürget a szakma. Ezek szerint már ebben a ciklusban megvalósulhat?

A kérdésre adott választ és a teljes interjút a Magyar Nemzet keddi számában találja.