Egy közeli (a többi megszólalóhoz hasonlóan névtelenséget kérő) munkatársa a Népszabadságnak úgy fogalmazta meg: Bajnainak szüksége van sikerélményre, amiben, mióta 2012 őszén visszatért a politikába, nem volt része. Az első meghatározó csalódás az volt, hogy az év elején eldőlt, ellenzéki győzelem esetén sem ő, hanem Mesterházy Attila MSZP-elnök lesz a kormányfő. Ez stábját is demoralizálta egy időre, benne pedig – Gyurcsány Ferenc bevonása miatt – felvetődött, hogy nem kér helyet az ellenzéki összefogás közös listáján.
A Népszabadságnak nyilatkozók szerint az alakulat számára sikeres EP-választás után felvetődött az is, hogy teljesen kiszáll az Együtt–PM-ből, és csak az általa létrehozott közpolitikai alapítvány vezetését tartja meg, de meggyőzték, hogy továbbra is vállaljon legalább jelképes szerepet a pártban. Abban mindenesetre az ő szava volt a döntő, hogy korábbi kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor lett az Együtt első embere.
Bajnai Gordon a főpolgármester-jelöltséget – a források szerint – már meg sem fontolta, mondván, visszalépés volna az ország vezetése után, „fordított karrier”.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!