A hagyományos fogadást Budapesten ezúttal nem a német egység napján, Németország nemzeti ünnepén, október 3-án tartották. Lieselore Cyrus nagykövet szerint mindezt gesztusnak szánták, így kívántak ugyanis megemlékezni a 25 évvel ezelőtti magyar határnyitásról, amely több tízezer NDK-s menekültnek tette lehetővé, hogy Ausztriába utazzon. A határ megnyitásával kapcsolatos döntést Németország soha nem felejti el – hangsúlyozta, kiemelve: 25 évvel ezelőtt ezen a napon keletkezett az első repedés azon a falon, amely megosztotta Németországot és Európát. A német és az európai újraegyesülés a határnyitással kézzelfogható közelségbe került. Utalt arra, hogy az elmúlt negyed században Németország számtalan alkalommal fejezte ki háláját az országnak.
„Ezért most, a 25. évfordulón úgy döntöttünk, egyszerűen csak annyit mondunk, hogy köszönjük, Magyarország” – mondta a nagykövet, 1989-et a „csodák évének” nevezve. A német újraegyesüléshez való hozzájárulás egyidejűleg a kapcsolatok kiépítésének és elmélyítésének kezdetét jelentette – hangsúlyozta Lieselore Cyrus, úgy értékelve, hogy ezek a kapcsolatok ma olyan erősek és sokrétűek, mint soha korábban. Balog Zoltán szimbolikusnak nevezte, hogy október 3-át „áthelyezték” szeptember 11-re. Mindez jelképes gondolatot hordoz magában, kifejezi azt, hogy a német egység kiindulópontja a két nép szabadságvágyában keresendő – jelentette ki.
A magyar és a német nép szabadságára utalva Balog Zoltán felidézte 1956-ot. 1989-ben több tízezer keletnémet menekült Magyarországtól olyan támogatást kapott, amilyen támogatásban részesült több tízezer magyar menekült 1956-ban Németországban, Ausztriában és Svájcban. Magyarországon, a „legvidámabb barakkban” a magyarok előtt annak idején rendkívül nehéz feladat állt, segíteniük kellett a németeknek, hogy „egyik otthonukból a másikba” el tudjanak jutni, ami igazából abszurditásnak számított. Elszántság és akarat nélkül mindez nem sikerült volna – emelte ki a miniszter.
Az 1989. szeptember 10–11-i eseményekkel kapcsolatban Balog Zoltán feltette a kérdést, hogy valójában ki is formálja a történelmet, a nép vagy a politikusok. Ezzel összefüggésben felidézte a keletnémet tüntetők híres jelszavát – „Mi vagyunk a nép” –, amely eljutott odáig, hogy „egy nép vagyunk”. Ezt úgy sikerült elérni, hogy egymásra talált a nép és a politikusok akarata – mutatott rá Balog Zoltán. A miniszter hangsúlyozta, hogy annak idején nemcsak a politikusok akartak segíteni, hanem a hétköznapi emberek, egyházi képviselők, aminek megvoltak a hagyományai. Két népről van szó, más történelemmel, más habitusokkal, és mégis nagy szimpátia köti össze őket – jelentette ki, hozzáfűzve: „minden különbség ellenére nagyon jól megértjük egymást”.
„Soha nem nyitottuk volna meg az osztrák–magyar határt – folytatta Balog Zoltán –, ha elhittük volna mindazt, amit a kommunista újságok írtak annak idején Nyugat-Németországról. Hittünk azonban a szabadságban, tudtuk, hogy a német nép ketté van osztva, és láttuk, hogy a valóság más, mint amiről annak idején az itteni újságok beszámoltak.” Utalt arra, hogy nem kell szóról szóra elhinni mindent abból sem, ami ma a nyugati újságokban megjelenik Magyarországról, hanem a valósabb kép érdekében el kell látogatni az országba. A magyar kormány döntése nyomán 1989. szeptember 11-re virradó éjjel megnyitották az osztrák–magyar határt, így keletnémet menekültek ezrei távozhattak Ausztriába.
