A kampányértékelő rendezvényen a Fidesz-KDNP megválasztott polgármesterei és önkormányzati képviselői vesznek részt – Kósa Lajos tájékoztatása szerint mintegy 1500-an –, akik megtöltötték a Millenáris B épületét.
A színpad mögé nemzeti színű zászlókat állítottak fel, fölé pedig a Magyarország győzött! feliratot vetítették ki. A szónoki pulpituson a Bízzon a Fideszben! szlogen olvasható.
A Fidesz-KDNP színeiben polgármesteri széket elnyerő településvezetők az elvégzett és a jövőben elvégzendő munka fontosságára hívták fel a figyelmet és a választók szolgálatát, az összefogást hangsúlyozták. Tarlós István, Budapest újraválasztott polgármestere levélben köszöntötte a résztvevőket, akik szavai szerint „tiszta szívvel mondhatják, diadalt arattak”.
A főpolgármester úgy fogalmazott: vannak az életnek nagy napjai, nagy pillanatai, ilyen a közösségük számára, október 12-e. Megjegyezte, hogy a pártszövetség három választást nyert meg ebben az évben, és külön örömnek nevezte, hogy Budapesten is győzedelmeskedtek áprilisban, májusban és októberben is. Tarlós István levelében megjegyezte: talán egyszer eljön az ideje, hogy politikus ellenfeleik is belássák, egy oly kívánatos nemzeti minimum alapján és erejéig érdemes együttműködniük velük.
Barta Zsóka, az 1400 lelkes, Baranya megyei Véménd polgármestere azt hangsúlyozta: ha valaki felvállalja és kiáll a fontosnak tartott értékek mellett, az a választóknak sincs ellenére.
Romanek Etelka, Esztergom polgármestere rámutatott: győztek, és nem is akárhogyan, mind a 10 egyéni választókerületben megszerezték a voksok túlnyomó többségét. Ez Esztergom sikere, az összefogás diadala a széthúzás felett – fogalmazott. Azt ígérte: a városban mostantól új korszak kezdődik, amit a nyugalom, fejlődés és a kemény munka fémjelez majd.
Csáfordi Dénes, 13 ezer fős Hajdúhadház vezetője, akit több mint 84 százalékkal választottak meg, azt mondta: hiszi, hogy nagyon fontos győzelem született, ami túlmutat a város és a megye határain. Hajdúhadházon elindult a fejlődés, élhető kisváros kezd lenni, az emberek visszanyerték rég elveszített hitüket – mondta.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!