Kövér László kellemes meglepetésben bízik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Minden megyében a Fidesz–KDNP jelöltjei kerülnek be legnagyobb számban a közgyűlésekbe az önkormányzati választáson.

TK
2014. 10. 01. 20:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte, hogy a Velencei-tó két városában különböző kampány folyik. Gárdonyban Tóth István folytatná nyolc éve megkezdett munkáját, míg Velencén Koszti András „most kezdene bele országépítő munkájába”.

Molnár Krisztián, a Fidesz-KDNP megyei listavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyei listákra leadott voksoknak különös fontosságuk lesz, mert a megyei közgyűléseknek a 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban „pénzosztó szerepük lesz”. Hozzátette: Fejér megyében 38 milliárd forintot osztanak szét 106 településnek, a két megyei jogú városnak külön kerete lesz.

Tóth István polgármesterjelölt a terveivel kapcsolatban kiemelte: szeretnék a teljes tópartot uniós források segítségével felújítani, a strandokat és az agárdi gyógyfürdőt tovább fejleszteni. Céljának nevezte, hogy a városba „többnapos tartózkodást tervező” turistákat vonzzanak.

Békés, nyugodt kampány előzi meg az október 12-ei önkormányzati választást, de nem szabad elkényelmesedni, hiszen a 2002-es választások megmutatták, hogy a jó kormányzati teljesítmény nem elegendő a győzelemhez - mondta szerdán Mosonmagyaróváron Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Fidesz-KDNP lakossági fórumának vendégeként.

 

Az országgyűlési és az európai parlamenti választásokra utalva a politikus kijelentette, „ezt a harmadik alkalmat végig kell csinálni, és utána, ha minden jól megy, a következő négy évben nyugalmunk lesz”.

 

Azt látja, hogy az ellenzéki polgármesterjelöltek „harci bástyát akarnak építeni” – mondta, hozzátéve: mindenkinek el kell döntenie, hogy ilyenben vagy „inkább békés, gyarapodó, a kormánnyal együttműködni tudó” településen akar élni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.