Tarlós: Itt zajlik a tevékenység 70 százaléka

A főváros vezetése partnernek tekinti a kamarákat, így a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát (BKIK) is.

BuL
2014. 10. 07. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a BKIK története során mindig fontos szerepet játszott a város életében, Budapestnek pedig kitüntetett szerepe van: például itt zajlik az ország pénzügyi tevékenységének mintegy 70 százaléka, a Magyarországra látogatók kétharmada a fővárosba jön.

Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke kiemelte, hogy a Közép-Magyarország régió, benne Budapest az ország GDP-jének 40-45 százalékát, a turizmus, a vendéglátás, a kereskedelem 50-55 százalékát adja, a magyarországi tőkebefektetések jelentős része itt valósul meg, a kutatás-fejlesztés-innováció tevékenység 70 százaléka a fővárosban és Pest megyében koncentrálódik, a startup cégek 80 százaléka e régióból indult el.

A Kamarai Napok záróeseményeként megtartott ünnepi küldöttgyűlésen Tarlós István úgy vélte, nem lehet eltekinteni attól, hogy Magyarországot három fő nevezetesség – Budapest, Balaton és Puskás Ferenc – alapján ismeri a világ.

A főpolgármester szólt arról is, hogy több lépcsőből álló programja van. A 2030-ig szóló hosszú távú városfejlesztési koncepció iránymutatást tartalmaz, a középtávú tervekben szerepel egyebek között a Duna-part rendezése, a barnamezős övezet visszaszerzése a város számára, a szociális városrehabilitációs program, a településfejlesztési stratégia pedig projektlistát tartalmaz preferencia-sorrend nélkül.

Tarlós István hangsúlyozta, összefonódik a város és a kamara érdeke a középtávú programokban, ezek kivitelezésben a magyar vállalkozóknak fontos szerepet kell kapniuk, a szociális városrehabilitációs program pedig gazdaságélénkítést is szolgál.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.