– Ez lenne az oka annak, hogy az MSZP-t már a párt indulói is szégyellik, s szórólapjaikon – egy miniatűr szegfűszimbólumot leszámítva – gyakorlatilag egyszemélyes pártként, torgyáni mintára „Tóth József jelöltjei” felirattal szerepelnek?
– Több mint valószínű, hogy ezek a személyiségjegyek húzódnak meg a hirdetések mögött, s ennek következtében a szétaprózódott, baloldali pártok sem támogatják egységesen Tóth Józsefet és csapatát.
– Pedig a legtöbb jobboldali elemző is sikertörténetként írja le a kerület rendszerváltozás utáni korszakát.
– Nem tévednek túl nagyot, de szerintem ez csak azt a tételt erősíti, hogy egy budapesti kerület globális fejlődésének alapjait csak a főváros tudja megteremteni. A XIII. kerület esetében ez még a kilencvenes évek előtti időszakra, a 3-as metró megépítésére vezethető vissza. A kerületet átszelő metróvonalhoz kapcsolódnak azok az ingatlanfejlesztések, amelyek mára megszabták az egykori ipari városrész új arculatát. A tőkebevonásokat és a magánfejlesztéseket aztán saját céljaira fel is használta a kerület. Budapest közpénzből korábban nagyon nagy segítséget adott mindehhez, és ugyanerről beszélek én is, amikor azt mondom: a továbbfejlődéshez is jó kapcsolatokat kell ápolni a fővárossal. Létfeltétele a kerületnek a metrófelújítás, a 2021-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódó létesítményépítés is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!