El sem tudom képzelni, milyen lesz a világ nélküled, még az is kérdés volt, hogy írhatok-e én búcsúztatót neked. Attól tartottak a kollégák, hogy túlságosan szeretlek ahhoz, hogy meg tudjam írni. Pedig senkit sem lehet túlságosan szeretni, s amúgy is, ameddig élek, szeretni foglak, mindegy, hogy itt vagy-e vagy odaát. Mindent tőled tanultam az újságírásról. Sosem volt kétségem felőle: ahogyan te írtál, az a jó. (Most kihúztam a csináltad szót, mert mindig utáltad.) Megtanultam tőled, hogy egyedül az a klasszikus, komoly riporteri munka a járható út, ahogyan te dolgoztál. S a legfőbb szabályt: hogy az írásnak mindig el kell készülnie, nem tartozik az olvasóra, hogy beteg vagy, nincs kedved írni, és nem látod a betűket a könnyeidtől – a cikknek készen kell lennie.
Azon gondolkodtam, mit vittél magaddal. Rájöttem, hogy minden, ami te voltál, itt maradt, egyedül csak a testi valód nem. Elnevettem magam, amikor eszembe jutott, mennyire hiányozhat neked, hogy a mi világunknak már nem mondhatod el alaposan a véleményedet. De az angyalok már biztosan a barátnőid, akik mindent tudnak rólunk, és remélem, vannak a mennyországban cicák és divatlapok. Nagyon meg fogsz lepődni, hogy mi az, amiről mégis azt gondolom, hogy elvitted: például azt az előítéletet, hogy van női újságírás. Sosem tartottad magad feministának, pedig az egész életed bizonyíték volt arra, hogy férfi és nő között tudásban, profizmusban és megingathatatlan kiállásban nincs különbség, talán csak egy kicsivel okosabb, csípősebb voltál némelyik férfikollégádnál, és jobb szemed volt a nagy témákhoz.
Az utánad következők soha többet nem hivatkozhatnak arra, hogy egy anyagot nem lehet megírni. Ilyen nálad nem volt. Bárkit előkerítettél a föld alól, semmilyen hatalomtól nem ijedtél meg, az, hogy kommunizmus volt, nem volt indok arra, hogy az igazságot elhallgasd. Kövön szülők című emblematikus riportsorozatod a szülészeteken uralkodó állapotokról a magyar sajtótörténet egyik meghatározó írása; tabukat döntöttél le, nem volt többé visszaút.
Egyszer azt mondtad, hogy semmi más nem érdekelt egész életedben, csak az emberek, és azt szeretted volna megtudni, hogy mit miért tesznek. Azt hiszem, ez sikerült. Minden írásod erről szólt. Akkor is, amikor politikai publicisztikát írtál. Mesélted, hogy a kilencvenes évek elején fogalmad sem volt, hogy kell ezt csinálni. Lehet, hogy ezért teremtettél műfajt. Azt írtad meg, ami az emberek nyelve hegyén van. Csak nem tudták olyan frappánsan megfogalmazni, mint te. Milyen szellemesen tudtál gonoszkodni! Anélkül, hogy bárkit bántottál volna. Mennyire fog ez hiányozni!
Két félelmetes fegyvered volt, a felkészültség és a ragyogó okosság. Nem csoda, hogy rettegtek tőled az ellenfeleid. Ugyanakkor te voltál a legszabadabb ember, akit valaha ismertem. Soha senki nem mondhatta meg, hogy mit gondolj, oda állj-e, ahova a szíved húz, nem érdekelt, hogy bántani fognak emiatt. Örülök, hogy láthattad az unokádat növekedni. Azt mondtad, nem is gondoltad, hogy ilyen hatalmas szeretetet lehet érezni valaki iránt. Lehet, hogy azt sem vetted észre, hogy a sok gyűlöletben vitézkedő között te a szeretetben voltál félelmetesen bátor?
Ági, a magyar újságírás egyik legnagyobb klasszikusa lettél. Most úgy tűnik, nélküled minden szürkébb. Azt a sok színt, ami te voltál, örökké őrizni fogjuk a szívünkben, és ezzel a kinccsel kezdünk majd valami nagyon jót. Találj nyugalmat és békét abban a világban, ahol most vagy, legyen áldás az emlékeden!
Idén nyáron töltötte be hetvenedik életévét. Súlyos betegségekkel küzdött, tudatában volt annak, hogy a halál árnyékában dolgozik. Írásain ez nem érződött. Csütörtöki jegyzeteit órára pontosan adta le szerda délelőttönként, ebben sem rosszullét, sem orvosi kezelés nem akadályozta meg.
Seszták Ágnes a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon született 1944. július 23-án. Vidéki értelmiségi családban nőtt fel, édesapja görög katolikus kántortanító volt. Legszebb jegyzetei mélyen és érzékletesen őrzik ezt a falusi miliőt, ahol a hagyományon az ötvenes évek erőszakkal teli politikája sem tudott úrrá lenni. Tanulmányait az ELTE BTK könyvtár-magyar szakán végezte. Gimnáziumban tanított, majd 1968-ban gyakornokként a Budapesti Műszaki Egyetem lapjánál, a Jövő Mérnökénél helyezkedett el. Egyéni stílusa, szókimondása révén már ekkor sokan megjegyezték a nevét. 1978 és 1985 között országos lapnál, a Magyar Ifjúság családi rovatánál dolgozott. Tehetsége nagyobb teret kívánt: 1985-től öt évig a Képes7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt. Pályája igazából a rendszerváltozás után bontakozott ki. Előbb a Pesti Hírlap, majd a Demokrata hetilap meghatározó személyisége volt. 2004-ben lett a Magyar Nemzet főmunkatársa. Csütörtöki állandó jegyzete és vezércikkei, hosszabb publicisztikái révén Seszták neve hovatovább az állandó színvonal megtartásának szinonimájává vált. Írásai emberközpontúak voltak. Politikai éleslátása iróniájában mutatkozott meg leginkább. Lélekkel volt jobboldali.
1987-ben MÚOSZ-díjat kapott, 1989-ben Magyar Lajos-díjjal tüntették ki, 2011-ben a Családbarát Médiáért Díjat vehette át, 2012-ben munkáját Eötvös József-sajtódíjjal ismerték el, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Szellemi Honvédelem díja kitüntetést is. A Magyar Nemzet Aranytoll díjasa. Halála veszteség a Magyar Nemzetnek, veszteség a magyar újságírásnak, de a legnagyobb veszteség az olvasónak.
Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.
Körmendy Zsuzsanna
