Új testület szólhat bele a rektorválasztásba

Palkovics László felsőoktatási államtitkár: Szükségtelen, hogy az egyetemek saját cégeken keresztül vállalkozzanak.

– Elsősorban gazdálkodási döntésekbe?
– Olyasmikbe, ami meghatározó változást jelent. Idetartozhatnak értelemszerűen az egyetem vagy főiskola költségvetésével, az intézmény fejlesztési stratégiájával kapcsolatos kérdések, de a rektor személyének kiválasztása és a jelentős működési átalakítások esetén is indokolt lehet, hogy a konzisztórium is megvitassa a terveket a döntéshozatal előtt. Ez a modell Európa-szerte több helyen, például Németországban sikeresen működik. A másik említett testület, a magisztrátus pedig gyakorlatilag a rektori tanácsot jelenti, ez inkább elnevezésében új.

– Régi terv civil finanszírozású közösségi főiskolák létrehozása, amiről most kiderült, hogy nem meglévő főiskolák átalakítását, hanem új intézmények indítását jelenti. Látják-e már, hogy mely településeken van igény a képzésekre?
– Mindenképpen olyan városokban, ahol jelenleg nincs semmilyen felsőoktatási intézmény. Salgótarjánban például biztosan közösségi főiskola keretében indítanánk újra jövő évtől a műszaki felsőoktatást. Valóban nem meglévő intézmények átalakításáról van szó, jó példa erre a bajai főiskola, amely kisméretű ugyan, de nagyon jól működik a jelenlegi formájában is, mert felismerte, hogyan kell alkalmazkodni a helyi igényekhez. A közösségi főiskolák sajátossága lenne egyébként, hogy egy adott infrastruktúra több egyetem kihelyezett képzéseinek is otthont adhat.

– Tizenöt százalékkal fogják csökkenteni a meghirdetett képzések jelenleg több mint tízezres számát. Melyek azok a területek, amelyeket a legkomolyabban érint a racionalizálás?
– Sokszor hangoztatott példám, hogy közgazdászokat ma negyven intézményben képzünk, ami felesleges, hiszen a diákok döntő többsége úgyis két intézménybe koncentrálódik. Ráadásul hiába van ennyi képzés, a piacon még így sincs elég hozzáértő közgazdász, mert nem jön ki elég megfelelő képzettségű szakember az iskolapadból. A gazdálkodási szakok egy része tehát áldozatul eshet a profiltisztításnak. Nem vagyok benne biztos továbbá, hogy ennyi marketinges, illetve turisztikához értő szakemberre van szükség Magyarországon, mint amennyit most kibocsát a felsőoktatás, ellenben egyértelműen látható, hogy sokkal több mérnököt, pedagógust, orvost és szociális szakembert kell képeznünk. Értem, hogy egy marketingkommunikációs diploma egyszerűbben megszerezhető, mint egy mérnöki, a célkitűzés mégis az, hogy senki ne szerezzen olyan diplomát, amellyel nem tud elhelyezkedni. A szakok számának csökkentéséről már zajlanak a megbeszélések.

– Elvárás az intézményekkel szemben az is, hogy több saját bevételt szerezzenek, és így kevésbé legyenek rászorulva a költségvetési forrásokra. Valamilyen segítséget, kezdő lökést ad azért a kormányzat ahhoz, hogy az egyetemek ki tudják építeni azokat a gazdasági kapcsolatokat, amelyek révén a jövőben jobban meg tudnak állni a saját lábukon?
– Sokféleképpen tudunk segíteni az intézményeknek, és ennek a jelei már látszanak is. Érdemes megnézni a jövő évi adótörvényeket, amelyekbe a szaktárca kezdeményezésére bekerült egy passzus, miszerint a vállalatok leírhatják a társasági adóalapjukból a felsőoktatási intézményeknek nyújtott támogatást. Ez eddig nem volt így, s elég komoly előrelépésnek tekinthető. Szeretnénk továbbá felfrissíteni és tartalommal megtölteni a kormány különböző cégekkel kötött stratégiai megállapodásait is. Az ilyen megállapodásoknak ugyanis szinte kivétel nélkül van valamilyen kutatás-fejlesztési együttműködésre vonatkozó fejezetük, amely mögött sok esetben ma még nincs valós tartalom. Csak hogy egy példát mondjak, éppen a napokban voltunk a Mercedesnél tárgyalni arról, hogy a vállalat miképpen tudna hatékonyan együttműködni például a Műegyetemmel, a Corvinusszal vagy a Szegedi Tudományegyetemmel.

– Kiolvasható a tervekből az is, hogy bizonyos területeken lazítanának az egyetemek gazdálkodási kötöttségein. Miért indokolt még a mostaninál is több szabadságot adni az intézményeknek, amikor így is eladósodottak, sőt a számvevőszéki beszámolókban is rendre láthatjuk, hogy az elmúlt években bizony nem mindenhol bántak jól a pénzzel?
– Szeretném leszögezni, nem arról van szó, hogy az általános kötelezettségeken lazítanánk. Ugyanakkor bizonyos területeken, főleg, ahol kicsit vállalatszerűbben kellene működniük az intézményeknek, igenis indokolt, hogy változtassunk néhány apróságon. Éppen azért, hogy ne menjen ilyen nehézkesen a pénzügyek intézése. Például ha egy felsőoktatási intézmény kutatás-fejlesztési együttműködést indít egy céggel, akkor jelenleg az államháztartási törvény szerint év végén a maradványt nem tudja, vagy csak nagyon nehézkesen tudja átvinni a következő évre. Ez változhatna. Szó sincs arról, hogy mindenki azt csináljon, amit akar, csak azt próbálnánk elősegíteni, hogy a gazdálkodás gördülékenyebben menjen, és egyes területeken kicsit jobban hasonlítson a vállalatokéhoz.

– E területekről hallhatnánk példákat?
– Teljesen átláthatatlan és szükségtelen rendszer például, hogy az egyetemeknek külön cégeik legyenek, amelyeken keresztül vállalkoznak. Meg kell teremteni azokat a körülményeket és szabályozási rendszert, amelyek lehetővé teszik, hogy maga az egyetem vállalkozhasson.

– Változás lesz az is, hogy új típusú alapszakokat vezetnek be, amelyek részben azt szolgálnák, hogy a szakképzésből érkező fiatalok is bekapcsolódhassanak a felsőoktatásba. Mit lehet majd ezeken a szakokon tanulni?
– Hadd kezdjem azzal, a kétciklusú képzésnek eredetileg úgy kellene kinéznie, hogy az alapszakos időszakban a hallgató eldönti, merre szeretne továbbmenni, majd szakosodik a harmadik év után. Az csak egy magyar sajátosság, hogy mi az ötéves tananyagot elvágtuk, és a harmadik tanév után munkaerő-piaci kimenetet generáltunk, ahol a diákok kilépnek a rendszerből. Ráadásul, mivel a főiskolák és egyetemek egyaránt indítottak alap- és mesterképzéseket is, nem váltak el a funkciók. A bolognai rendszer rossz hazai adaptációját most mindenképp felül kell vizsgálni. A változtatás jó iránya lenne, ha a főiskolákon lehetne diplomaszerzés és kimenet három év után, az egyetemeken viszont a mesterképzésre való felkészítés folyjon az alapképzésen, vagyis a BSc-ciklus elvégzésekor ne kelljen kilépni a rendszerből. Ha azt szeretnénk, hogy a hallgató három év után kész szakemberként menjen ki dolgozni a munkaerőpiacra, akkor a valós vállalati elhelyezkedésre készítsük fel őt, ne a további szakosodásra.

– De hogyan nézne ki a tervezett új típusú alapképzés? Ez tulajdonképpen a felsőoktatási szakképzéssel lenne egy szinten?
– A BEng, vagyis Bachelor of Engineering elnevezésű képzéstípusról van szó, ami nem felsőoktatási szakképzés, hanem azonos szinten van a BSc típusú alapszakokkal, csak tartalmában más. Ez egy erőteljesen gyakorlatorientált képzés, amely azt szolgálná, hogy a hallgató a harmadik évfolyam elvégzésekor lediplomázzon és elhelyezkedjen. Ennek bevezetésével a ma ismert BSc típusú alapszakok a jövőben az eredeti funkciójukat tudnák betölteni, ott nem lenne kimenet a hároméves ciklus végén. A BEng képzések révén pedig a szakképzésből érkezők előtt is megnyílik az út, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek, hiszen ezeken a szakokon a BSc-nél kevesebb elméletet és több gyakorlati, szakmai ismeretet kell elsajátítani, vagyis olyanok is el tudják végezni, akik a másik típusú képzésből esetleg menet közben kiesnének.

– Akkor mégiscsak alacsonyabb szintű?
– Nem alacsonyabb szint, hivatalos besorolás szerint is egyenértékű, csak mint mondtam, teljesen más tartalmú, és más célt is szolgál. Az egyébként egyelőre még kérdés, hogy ehhez a képzéstípushoz milyen bemeneti feltételrendszert szabunk.

– Apropó, bemeneti feltételrendszer. Amellett hogy felvételi követelménnyé tehetik az emelt szintű érettségit és a középfokú nyelvtudást, kompetenciatesztet is íratnának a hallgatókkal tanulmányaik kezdetekor, mi több, ezt a felmérést végzéskor is megismételnék. Miért szükséges ez, és mikor vezetik be az új intézkedést?
– Ha a képzés kezdetén és végén is felmérjük a hallgatók kompetenciáit – hangsúlyozom, nem a tárgyi tudást –, azáltal nagyon jól lemérhetjük, hogy melyik intézmény mennyire tudja fejleszteni a diákot. A felsőoktatás megrendelői, az állam, a társadalom és a munkaerőpiac az eredmények alapján látja, hogy mennyi az adott intézmény hozzáadott értéke. A lépés egyúttal a lemorzsolódás mértékét is csökkentené, mert a szintfelmérő eredménye alapján az alsó harmadba tartozó hallgatóknak felzárkóztató kurzusokat hirdetnénk meg, így tanulmányaik közben be tudnák hozni a lemaradásukat.

– Mikortól számíthatnak a hallgatók az új megméretésre?
– Ezt a tesztet először nyilván ki kell dolgozni, ami időbe telik, bár mivel jelenleg is sokféle kompetenciateszt létezik, nem hiszem, hogy hosszú éveket venne igénybe a folyamat. Elméletileg akár már a következő tanévtől be lehetne vezetni, ez persze még korántsem biztos, hogy a gyakorlatban is így lesz.