Ünnep a börtön falai között

Nekem a legnagyobb karácsonyi ajándék a fogvatartottak megtérése – mondta Kemenes Gábor börtönlelkész, Nagykovácsi plébánosa. Interjú.

– Az életrajzi adatai szerint 1973-ban szentelték pappá, de csak évekkel később vállalt börtönlelkészi szolgálatot. Mi vezette a rabok közé?
– Ennek a szolgálatnak az előzménye, hogy én a Regnum Marianum papi közösséghez tartozom, amely elsősorban az ifjúsággal foglalkozik. Emiatt papjainkat a kommunizmus idején bebörtönözték, a közösség tagjai összesen több mint száz évet töltöttek rács mögött. Alaptalanul azzal vádolták a papjainkat, hogy összeesküdtek a rendszer ellen, és felforgató tevékenységet folytatnak. A nyolcvanas években engem már nem vittek börtönbe, de azért értek atrocitások. Sokszor voltam rendőrségi kihallgatáson, több ügyben olykor órákig nyaggattak. Talán éppen ezért, amikor jött a fordulat éve, és papokat kerestek misézni a börtönbe, akkor 1990-ben én is jelentkeztem. Úgy gondoltam, bemegyek és megnézem, hol raboskodtak a közösségünk papjai, azóta járok be misézni az elítéltekhez. A börtönlelkészség tíz évvel később, 2000-ben alakult meg, majd Miksó Sándor kőbányai plébános nyugdíjba vonulása után az Esztergom–budapesti Főegyházmegye börtönszakreferense lettem.

– Mivel jár ez a szolgálat?
– Segítenünk kell a rabokat, hogy megtalálják Istent, a békét és önmagukat, és el tudjanak jutni az igazi szabadságig. Mindent, amire a fogvatartottak részéről lelki téren igény van, igyekszünk megadni nekik. Misézünk odabent, tanítjuk őket hittanra, elvégezhetik nálunk szentgyónásukat, és felkészítjük őket a szentségek felvételére. De ezek mellett, ha az emberek igénylik, akkor beszélgetünk velük hitről, családról és más őket foglalkoztató kérdésekről is.

– Mely intézményekben teljesít szolgálatot?
– Szakreferensként összefogom a főegyházmegye börtönszolgálatát, hozzám tartoznak a Budapesti Fegyház és Börtön és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet objektumai, valamint a rendőrségi fogdák. A börtönökben van hivatalos katolikus vagy református börtönlelkész, aki helyben szolgál, de igényelhetik mások, így az én segítségemet is. Én legtöbbször a Budapesti Fegyház és Börtönben, közismertebb nevén a „gyűjtőben” misézek, de előfordul, hogy az előzetesházakba is hívnak.

– Vissza tud még emlékezni arra, hogy milyen volt 1990-ben először belépni a börtönbe?
– Kíváncsian és félve érkeztem a rabok közé, fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám odabent, és azon is izgultam, hogy tudok-e majd ezekhez az emberekhez szólni. Végül minden rendben ment, megtaláltam a hangot velük. Az egyik első prédikációmban azt mondtam az elítélteknek, hogy én jó családba születtem, és volt gyerekszobám, mégis hibázok, bűnös ember vagyok. Ezzel szemben ők rendkívül nehéz körülmények között nőttek fel, így érthető, hogy megbotlottak. Vagyis, ha így nézzük – mondtam nekik –, akkor lehet, hogy én rosszabb ember vagyok, mint ők. Ebből is érezték, hogy emberszámba veszem őket.

– Melyik a legemlékezetesebb börtönélménye?
– Nagyon sokszor előfordul, hogy a beszélgetések hatására az emberek eljutnak a lelki szabadságig, ami mindig örömmel tölt el. Ezeket az embereket nagyon nyomasztja, hogy bántják, megalázzák, megvetik és elutasítják őket, de ahogy a közreműködésemmel megérzik Isten irgalmát, felszabadulnak. Találkoztam egy olyan orvossal is, aki hatalmas bűnt követett el, de miután találkozott a mennyei Atya szeretetével és a megbocsátással, újjászületett!

– Hogyan élik meg az adventet az elítéltek a rács mögött?
– A börtönben nagy az egyhangúság, megvan a házirend, és az elítéltek aszerint élnek. Az ünnepek azonban sokat segítenek abban, hogy ebből a monotonitásból ki tudjanak lépni. A munkatársakkal megpróbáljuk felkészíteni őket az ünnepre, hogy a karácsonyuk meghittebb, szeretetteljesebb legyen. Törekszünk arra, hogy karácsony napján ünnepi mise legyen odabent, ebben az évben Székely János esztergomi segédpüspök megy majd be a gyűjtőbe misét mondani.

– Mivel tudják a rabok emelni a hangulatot advent és karácsony idején a börtönben?
– Van némi karácsonyi díszítés odabent, a fogvatartottak sokszor maguknak készítenek adventi koszorút. Most azon dolgozunk, hogy a gyűjtőben legyen egy olyan keresztény körlet, ahová a hívő emberek kerülnének, és ott még inkább megélhetnék a hitüket. Itt a napirendbe már beleférhetne a vallásuk gyakorlása is. Ez a váci börtönben már sikeresen működik.

– Jellemző, hogy ilyenkor, advent idején fogékonyabbak a hitéletre a rabok?
– Természetesen, hiszen várják a karácsonyt, kicsit az ajándékot is. S még a keményebb emberek szívét, lelkét is megérinti a szeretet ünnepének közeledte. Ilyenkor többen jönnek le a szentmisére, és többen igénylik a személyes beszélgetést.

– A hívő rabokat éri odabent atrocitás a vallásuk gyakorlása miatt?
– Előfordul, hiszen odabent farkastörvények uralkodnak, ugyanakkor a hívők igyekeznek támogatni egymást.

– Hogyan töltik a karácsonyt a rabok?
– A börtönben mindenkinek a legnehezebb a szenteste, mert a kint lévő család hiánya ilyenkor fáj a legjobban. Mi azzal próbálunk segíteni a hívőknek, hogy kisebb anyagokat, imádságokat, szentírásrészleteket adunk nekik, amiket közösen elolvashatnak. Misét mondunk nekik, ők pedig misztériumjátékot adnak elő. A fogvatartottak egyébként, amikor megkapják a lehetőséget, telefonon beszélnek a családjukkal. Rádiót hallgathatnak és televíziót is nézhetnek, ami szintén nagy segítség átvészelni a nehéz napokat. Még az éjféli misét is megnézhetik.

– A hívő emberek könnyebben viselik ilyenkor a megpróbáltatásokat?
– Igen, azoknak a raboknak, akiknek megvan a lelki békéjük, és kapaszkodni tudnak Isten irgalmába és szeretetébe, a karácsony a börtön falai között nem rideg, keserű ünnep.

– Szokott ajándékot kapni a fogvatartottaktól?
– Sokszor kedveskednek nekünk kisebb dolgokkal. Kaptam már rajzokat, barkácsoltak nekem keresztet vagy éppen hajót, de a legnagyobb ajándék számomra a megtérésük.

– Hogy tapasztalják, azok a rabok, akik a börtön falai között megtérnek, könnyebben maradnak a jó úton?
– Mivel a vallás gyakorlása személyes, belső ügy, erről nem vezetünk nyilvántartást, mi azonban azt tapasztaljuk, hogy a megtért emberek között sokkal kevesebb a visszaeső. Sőt, vannak olyan egykori elítéltek is, akik amikor hazamennek a családjukhoz, otthon, a maguk környezetében egyfajta misszionáriusok lesznek, és ők hirdetik Isten szeretetét. Ezekről legtöbbet azokon a találkozókon hallunk, amiket időnként a szabadultaknak szervezünk. Hatalmas élmény, ha az egykori fogvatartottakat befogadja a környezetük, ők pedig a közösségük szolgálatába állnak.