Bizakodó települések

Vidéken nagyon várják az európai uniós fejlesztési pénzeket.

2015. 01. 03. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden megyei jogú város azt szeretné, ha a teljes foglalkoztatottság terén jelentős előrelépést tudnánk elérni, e tekintetben a kormány és az önkormányzatok szándéka megegyezik – jelentette ki ez évi várakozásaival kapcsolatban Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. – A cél az, hogy az évtized végére mindazok, akik munkával akarják megkeresni a kenyerüket, megtehessék. Abban bízunk, hogy a 2015-ös esztendő ebben jelentős előrelépést hoz majd – tette hozzá a politikus. Szita Károly kiemelte, minden, ami a megyei jogú városokban történik, kihat a környező településeken lakók életére is. Épp ezért abban bízik, hogy 2016-tól kezdve jól használják majd fel az uniós forrásokat, amelyeket gazdaságfejlesztésre költenek. – 2015 az ezekről szóló pályázatok elkészítésének az éve lesz – jelezte Szita. Reménykednek továbbá a megyei jogú városok abban is, hogy az útfejlesztések területén további beruházások kezdődnek, megépülnek a szükséges gyorsforgalmi és elkerülő utak.

Fehérvári Tamás, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a megyék gazdaságának élénkítését tartja a legfontosabbnak. – Bizakodó vagyok, úgy gondolom, az új ciklusban lehetőségünk lesz a megyék fejlesztésére, az erre szolgáló alapok elegendő pénzt tartalmaznak. Azt várom, hogy a pénzek elosztásában a megyei önkormányzatok mindenütt helytállnak majd – jegyezte meg Fehérvári Tamás. A politikus hozzátette: szeretnék megvalósítani a területi operatív programokat, amelyek készen vannak; most azt várják, hogy a kormány és az Európai Unió áldását adja rájuk.

– Semmi pozitívumot nem várok ettől az évtől, arra számítok, hogy 2014-hez képest nem lesz lényegi változás – jegyezte meg lapunknak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Schmidt Jenő szerint folytatódik a feladatfinanszírozás finomhangolása, amelyet év közbeni korrekciók kísérnek majd.

– Reményeim szerint idén megbizonyosodhatunk a felől a politikai vezetői szándék felől, hogy a vidék fejlesztése a kormánypártok számára elsőrangú cél és stratégiai törekvés – hangsúlyozta Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke. – Erről a pályázati kiírások, az eljárási rend és a forráselosztás technikája, decentralizálása kapcsán győződhetünk meg. Abban reménykedem, hogy ezek úgy alakulnak, hogy az kedvező lesz a kistelepülések számára – fűzte hozzá a politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.