A Századvég stratégiai igazgatója interjút adott a Magyar Narancsnak, aminek önmagában még nem lenne hírértéke. A balliberális sajtó úgyis előszeretettel vadászik jobboldali megmondóemberek kiszólásaira, a polgári-keresztény világgal nehezen összeegyeztethető kijelentéseire. Érthető, hogy ezt teszi, de nekünk nem velük kell foglalkoznunk. Hanem azzal, hogy G. Fodor Gábor atombombát dobott a polgári-keresztény értékrendet magáénak tudó emberek sokaságára. A kifejezés nem túlzás, mert ha igaz, amit G. Fodor állít, akkor az alapjaiban rengetheti meg a polgári-keresztény kormányzásba és politikába vetett hitet. Teljesen szétverheti azt az érték- és szimbólumrendszert, amely nagyon sok jóérzésű ember sajátja. És amit – tegyük hozzá – a Fidesz alaptáborának tagjai is magukénak vallanak, s ami oly sok viszály után is egyben tartja őket.
GFG hidegvérrel leszögezi: „a jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a polgári Magyarország hívó szót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még mindig azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés.” Elolvastuk újra ezt a bekezdést. Aztán megint. Nincs tévedés. GFG nyíltan arról beszél, hogy azok az értékek, amelyeket a kilencvenes évektől a jobboldali szavazók magukénak éreztek, s amelyek 2002-ben a Kossuth térre vittek sok százezer, zászlót lengető lelkes embert, valamint amelyek kétszer is kétharmados győzelmet hoztak a Fidesznek, csak egy „termék” csomagolását díszítették. Ezek, ugye, olyan értékek, mint Isten, nemzet, család, Erdély. GFG lenézéssel és már-már szánalommal beszél azokról, akik akkor is, most is hisznek abban, hogy a politika alapvetően mégiscsak értékeken és célokon alapul. S amikor ez nem így volt, például a 2000-es évek derekán, akkor a maguk eszközeivel mindent meg is tettek azért, hogy visszatérjen a közjót szolgáló kormányzás. GFG szerint azonban csak butuska kis vásárlók voltak, akik szavazatukkal vásároltak egy terméket.
A stratéga azt is nyilatkozza, hogy a „politika embertan. Embereket kell irányítani”. A hatalomgyakorló feladata pedig annak elérése, hogy az emberek azt akarják, amit ő akar. Ezt olvasva is csak tiltakozni lehet. A hatalomgyakorlóknak nem ez a feladatuk egy demokráciában. Az ugyanis nem így működik. Ott a hatalomgyakorlás nem valósulhat meg hiteles tájékoztatás, párbeszéd, kompromisszumok és józan belátás nélkül. Ilyeneket, mint GFG, még kimondani is kínos, nemhogy hinni bennük.
Az elemző beszél arról is, hogy „a kormányzás a pillanat uralásának művészete”, s „nem lehet filozófiai következetességet számon kérni egy politikuson”. Így például – szerinte – a kötelező drogtesztről szóló, sokat támadott jogszabály „lehetett volna egy értelmes eszköz a pillanat uralására”. A stratéga ezen állítása élesen rávilágít arra, miért és miben látjuk teljesen másként a világot. Ő azért tartja fontosnak a drogteszt ötletét, mert a Fidesz népszerűségvesztése után, adott pillanatban, az politikailag hasznos lehetett. Mi viszont drogteszttől függetlenül egyszerűen csak abban hiszünk, hogy meg kell védenünk magunkat és gyermekeinket a drogoktól, s nem csupán az adott pillanatban, hanem most és mindörökké. Uralni a pillanatot, mondja ő. Csakhogy a valóságot nemcsak egymást követő pillanatok sokaságaként kellene szemlélni, hanem igenis szükséges olyan tervezés, amely minden értelmes emberi cselekvés alapja.
Fura, hogy GFG mindvégig összekeveri a pártot és a kormányzást, kizárólag harcról és felülkerekedésről beszél, de egy fél mondatot sem szentel a jó kormányzás valódi lényegének. Vagy az egyszerű hétköznapoknak, amelyeket mi, magyarok megélünk. A szegénység növekedésére vonatkozó kérdésre például úgy reagál, hogy azt nem tudja megítélni, „de mint politikai állítás, egy történet része”. Egy történet része. Jó reggelt, ideje lenne talán kimozdulni Budáról, és értelmes választ adni egy olyan kérdésre, amely több millió embert érint. (Félreértés ne essék, rengeteget érintett 2010 előtt is.)
GFG azt mondja, hogy ő egyike azoknak, akik a rendszer igazságait védik, s úgy érzi, „nincs olyan elemzői pozíció, ami felülállna a rendszeren [ ] Az elemzők akárhogy próbálják lerugdosni magukról – a politikai élet részei. Tulajdonképpen katonák.”
Vagyis a politológia, a civil szerveződés, az újságírás csak valamiféle értelmetlenség, netán ellenséges tevékenység? Éltünk olyan korban, amikor odafönt sokan így gondolták. Akkor sem tetszett.
Végezetül tehát hisszük, legalábbis nagyon akarunk hinni abban, hogy GFG csak a saját változatát adta elő. S hogy a politikai vezetés nagy része igenis még magáénak tudja az alapvető értékeket és hisz a polgári Magyarországban. Ami nem árucikk, hanem elérendő cél. Mindenesetre G. Fodor Gábor ma egy olyan agytröszt stratégiai igazgatója, amelyik a kormány munkáját tanácsadással segíti. Az interjúban az általa elmondottakat olvasva azonban kijelenthető: a Jóisten mentsen meg bennünket attól, hogy hallgat is majd rá valaki. Amiről ő beszél, az egy másik világ, másik értékrend. Hogyan is szólt a régi szlogen? Tessék választani!
