A Jobbik emellett ismét faggatta az ügynökvádról Orbán Viktort. Mirkóczki Ádám konkrétan azt a kérdést tette fel neki, hogy a sorkatonaság alatt együttműködött-e bármilyen szinten a III/IV-es csoportfőnökséggel. A miniszterelnök reagálásában azt mondta, azért utasítja vissza még a kérdést is, mert abszurdnak, nevetségesnek és valótlannak tartja. „Soha senkivel egyetlenegy magyar állampolgár rovására sem működtem együtt, sem fiatal koromban, sem miniszterelnökként” – jelentette ki.
Orbán Viktor megerősítette egyúttal, hogy a Fidesz álláspontja változatlan az ügynöklisták, -jelentések ügyében. „Mi a nyilvánosság hívei vagyunk. Az a kérdés, kinek adjuk meg a nyilvánosságra hozás jogát. A mi álláspontunk az, hogy minden egyes sértettnek – akit megfigyeltek, akiről dokumentumot készítettek, és azon mindenfajta adatok szerepelnek – meg kell adni a teljes jogot ahhoz, hogy az ügyet nyilvánosságra hozza, ha úgy gondolja” – fejtette ki.
Az MSZP-s Harangozó Gábor a miniszterelnököt a hortobágyi földpályázatokról kérdezte, amelyekben szerinte „szégyenteljes mutyi” történt. Válaszában Orbán Viktor megismételte, hogy az ügyben lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata, és azokat az értékelési szempontokat, amelyeket a Kehi nem talált kellően alaposnak, a szakminisztérium módosította. A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának most az a feladata, hogy azon pályázók esetében – ez 14 birtoktestet érint –, akik a pályázati feltételeknek nem felelnek meg, felmondja a szerződést, és újrapályáztassa a birtoktestet.
A kormányfő azt is elmondta, hogy míg a szocialisták idején az általuk „kivételezett zöldbárók bérelhették az állami földeket”, addig ma az állami földek 75 százaléka őstermelők, egyéni mezőgazdasági vállalkozók és családi gazdálkodók bérletében van. A szocialisták kormányzatához képest megtízszereződött az állami földet bérlők száma – tette hozzá.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!