A korábbi évek gyakorlatával szemben most nem az MSZP-s nagyágyúkkal egy időben lépett színpadra Gyurcsány Ferenc, ezúttal a szocialista deszkákon Szűcs Judit diszkókirálynővel versengett a DK-elnök. Szavaira szokás szerint csend ülte meg a flekkenszagban úszó kis tisztást, úgyhogy még a töltődő lufik sziszegését is lehetett hallani. Gyurcsány ritka klerikális kedvében volt, kétszer is a Bibliából idézve támasztotta alá baloldali érveit. Sikerült neki az a bravúr, hogy úgy szidta a Kádár-rendszert, hogy közben dicsérte is, eljátszotta ugyanezt a rendszerváltással, majd rajongói kérésére kiabálva szidta a kormányt, aztán bele is csapott a vöröses krumplilevesbe. A minimálbér ne legyen kevesebb a mindenkori létminimumnál, mondta, aztán nem állt le: az emberi élet minimumához szükséges legalapvetőbb javakhoz, egy pohárnyi, levesnyi vízhez és áramhoz mindenki ingyen jusson hozzá. A beszéd után dedikálás és akrobatikus rock and roll bemutató következett. Nem vártuk meg egyiket sem.
A Winston Churchill sétányon haladtunk inkább tovább, itt szokott ugyanis dübörögni a Szociáldemokraták színpadán egy rendre hatalmas bulit csapó blues-rock banda. A négyes ezúttal is kitett magáért, csak azért nem csápoltak rájuk többen, mert akkora tömeg vonult a büfésátrak és az anarchista szamizdatárusok között, hogy egészen biztosan elsodorta volna a publikumot.
Úgyhogy sodródtunk mi is. És ahogy elhaladtunk a habosan sistergő olajba sülő hekkek, a jegyre osztott szakszervezeti virslik és modern feminista kiáltványok mellett a Vajdahunyad vára felé, úgy lesz egyre kevesebb a politikai termék (értsd: LMP-s lufi, DK-s kitűző stb.), és egyre inkább kezd nagyvárosi búcsúvá alakulni a majális. Persze Bauer Tamás felbukkan valahol az anakondasimogató, az aranyszínűre fújt pantomimművész között, de itt már tényleg több volt a nonfiguratív tetoválásos és/vagy mélyen dekoltált majálisozó, mint balliberális politikus. És persze körhintából is több volt erre, mint a baloldal jövőjét taglaló fórumbeszélgetésből.
