Zombor: Az alapbérbe épül az egészségügyi dolgozók mozgóbére

Az idei mozgóbéremelésre 5,3 milliárd, jövőre 13 milliárd forint áll rendelkezésre.

MTI
2015. 06. 25. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zombor Gábor elmondta, a kormánydöntés értelmében az idei mozgóbéremelésre 5,3 milliárd forintot fordítanak az Egészségbiztosítási Alap idei céltartalékából, jövőre – egész évre – 13 milliárd forint áll rendelkezésre az ágazatban dolgozók mozgóbér-kifizetésére.

Mint mondta, ez a béremelés azt jelenti, hogy a 2012-ben meghatározott bérkiegészítés beépül az alapbérbe, és így arányosan megemelik a mozgóbérelemeket, mint például az ügyeleti, készenléti és túlmunka után járó díjakat.

Zombor Gábor hozzátette: ez az emelés 43 ezer szakdolgozót és 18 ezer orvost érint. Ez szakdolgozónként átlagosan bruttó 10-15 ezer forint havi pluszt jelent, az orvosok esetében pedig átlagosan 20-25 ezer forintot.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén július elsejétől központosítják a rezidensképzést, és jövőre nettó 270 ezer forint lehet a szakorvosi minimálbér.

Kifejtette, a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét kórházzal, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, az illetményüket pedig a központi költségvetésből biztosítják. Tehát – szakítva az eddigi gyakorlattal – nem az adott kórháznak kell kigazdálkodnia a rezidensek bérét – mondta az államtitkár, hozzátéve: így 3,4-5 milliárd forint marad az intézményeknél, amelyeket más célra is felhasználhatnak.

Problémát jelentett az is – fejtette ki –, hogy a rezidenseknek, miután letették a szakvizsgát, és így kikerültek az ösztöndíjrendszerből, jelentősen csökkent a jövedelmük. Ezért jövő januártól legalább öt évig havi bruttó 151 ezer forint plusztámogatás illeti meg a fiatal szakorvosokat, akik közfinanszírozott ellátás keretében gyógyítanak. Ezt azt jelenti – mondta –, hogy körülbelül havi nettó 270 ezer forint lesz a szakorvosi minimálbér.

Zombor Gábor hozzátette, a rezidensek képzésében részt vevő orvosokat is honorálják a jövőben, a tutori díj rezidensenként 50 ezer forint lesz szintén január elsejétől.

A jövő évi költségvetés biztosítja a megfelelő forrásokat és ezt a komplex programot, a jövő évi büdzsében 9 milliárd forint áll erre rendelkezésre – emelte ki az államtitkár.

Jelezte, az orvoselvándorlás nem csak magyar probléma, Lengyelországban lakosságarányosan háromszoros, de Romániában is 2,5-szeres a külföldre távozó orvosok száma. Ezért kellett egy olyan program, amely valamennyire ellensúlyozni tudja a régió versenyhátrányát – fogalmazott.

Zombor Gábor elmondta még, hogy míg 2010-ben a szakorvosi képzésben négyszázhúsz jelentkező volt, a 2015-re meghirdetett államilag támogatott szakképzés keretszáma 1167 fő, tehát akik akarnak, részt tudnak venni a programban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.