Tavaly ősszel arra hivatkozva, hogy már mindent elért, visszavonult az aktív versenyzéstől, az idén pedig kinevezték a férfiválogatott kapitányának. Lesz újra aranyérmes csapatunk? Milyen az utánpótlás?
– Nincs egyértelmű összefüggés aközött, hogy abbahagytam az aktív versenyzést és hogy kineveztek kapitánynak. Hogy lesz-e olimpiai bajnok csapatunk? Mindenki tudja, hogy nagyon szoros a mezőny. A fiúkkal nem sikerült aranyérmet nyernem, csak a női csapattal jött össze 1988-ban és 1990-ben. Nagyon bízom abban, hogy dobogón végzünk, de ahhoz, hogy megcsípjük az érmet, az aranyról nem is beszélve, nagyon nagy szerencse is kell. November 12. és 22. között lesz Reykjavíkban a csapat-Európa-bajnokság, majd 2016-ban az olimpia.
A dobogós hely siker lenne?
– Persze, egyértelműen. Ám a legjobb öt-hat csapat közé kerülés is hatalmas eredménynek számít, mert, ahogy említettem, nagyon erős a mezőny. Mondok egy példát: a legutóbbi olimpián az oroszok 60 Élő-ponttal magasabb átlagot hoztak, mint az élmezőny többi válogatottja. Iszonyú magas számmal voltak a többiek előtt, aztán végül még csak dobogóra sem sikerült kerülniük. Nem akarok előre mentegetőzni, csak jelzem, hogy nagyon nagy verseny lesz. Ha valaki rossz napot fog ki, akkor lőttek mindennek.
Mennyire tűrik az érzékeny férfiak, hogy egy határozott nő adja az utasításokat?
– Az utasítás erős kifejezés. Inkább ajánlok, javaslatot teszek. A női-férfi felállással pedig nincs bajunk, elvégre kollégák vagyunk. Persze őket kellene megkérdezni. Szakmailag nagyon összenőttünk, és egyértelműen kiderült, hogy én legalább annyira csapattag voltam, mint a többiek. Szóval, megvan a bizalom. Kérdés persze, hogy miként működünk együtt a gyakorlatban. A sakk egyéni sportág, nem olyan, mint a vízilabda. Itt egymás pontjai segítenek, és nem a játék során jön a segítség, ami iszonyatosan nagy különbség a csapatsportágakhoz képest. Abban reménykedem, hogy olyat tudok mondani, javasolni a játékosoknak, amitől jobb lesz a teljesítményük. Nagyjából igaz, amit Almási Zoli mondott az engem kapitányként bemutató sajtótájékoztatón: a csapat ugyanaz, csak más a szereposztás. Nagyon jól ismerjük egymást, főleg az első néhány tábla játékosaival, Lékóval, Almásival, Balogh Csabával. Almásival és Lékóval húsz éven át voltam egy csapatban. Ilyen-olyan formában, egyéni versenyeken is sokat találkoztunk.
Van lehetőség Lékó Péterben? Magasra tette a lécet, de mintha megtorpant volna.
– Mindig magasra kell tenni a lécet. Ő majdnem át is vitte, karnyújtásnyira volt a világbajnoki cím.
Rapport Richárd örök ígéret marad?
– Sok mindenen múlik, hogy kiből mi lesz. Lékó Péter azért volt tíz éven át a csúcson, mert gyermekkorától fanatikus szülőkkel menetelt előre. Ismét vissza akar kerülni a legjobb tízbe, s én abban reménykedem, hogy egy-két éven belül megint ott láthatjuk. Soha nem szabad leírni azokat az embereket, akik komoly teljesítményt nyújtottak. Ami Rapport Ricsit illeti: hatalmas tehetség, imád sakkozni, de az ő esetében is igaz, hogy a tehetséges csodagyerekek egyszer felnőnek, s utána meg kell mutatniuk, hogy kortól függetlenül is felveszik a versenyt a világ élvonalával. Nyilván Ricsinél nagyon fontos, hogy miként sikerül megszerveznie az edzéseit, hogyan alakul a magánélete, hogyan tudja megélni a mindennapjait.
Édesapja pedagógiai kísérletének részeként kezdett sakkozni. Nővérével, Zsuzsával indult a program, aztán jött Zsófi, a lázadó művészlélek. Állítólag a harmadik gyerek nevelésénél, önnél állt össze a kép. Valóban így volt?
– Nagyon sok tapasztalat kellett. Minden szülő tudja, hogy más az első és megint más mondjuk a harmadik gyereke, és nem csak a karakterét tekintve. Mi, szülők is folyamatosan változunk, és a tapasztalatainkat beépítjük a következő gyerek nevelésébe. Zsuzsi hét évvel idősebb nálam. Ő már nagy sikereket ért el, amikor én elkezdtem sakkozni, voltak olyan eredményei, amelyekre felfigyelt a világ. Zsófi művészlélek, úgy alakult az élete, hogy a rendezett, „betáblázott” családi otthon után Kanadába ment egy évre nyelvet tanulni. A versenyzés szempontjából nem biztos, hogy jót tett neki. Ettől függetlenül ő is sikeres volt, és erősítette az olimpiai érmes csapatunkat, de ő érte el a „legalacsonyabb” szintet hármunk közül. Viccelődve szokta mesélni, hogy akkoriban a harmadik legjobb női sakkozó volt a családban, és egyben történetesen a világon is. Később belsőépítészetet és grafikát tanult, aminek nagy hasznát vesszük a Sakkpalota programban. Apuék velem már sok tapasztalattal felvértezve indultak el.
Haragudott az apjára, hogy nem járatta iskolába?
– Nem, a szüleink így neveltek minket, ezt a módszert tartották a legjobbnak. És azt hiszem, az eredmények megkérdőjelezhetetlenné tették az elgondolásukat. Persze azért is tudták annyira sikeresen lebonyolítani a programot, mert ez volt a szakmájuk. Pedagógusként és szülőként is hittek benne, hogy ez a speciális életmód a legjobb nekünk.
Sajnálta, hogy sok minden kimaradt az életéből?
– Amikor a szüleink elkezdték a velünk kapcsolatos életmód kialakítását, apu tudta, hogy mit akar. Már akkor megvoltak a nevelési elvei, amikor megismerkedett anyukámmal. Hat gyereket szeretett volna, ennek csak a fele sikerült Mindenképpen az volt a cél, hogy specializálódjunk egy területre. A szüleim nagyon szerény körülmények között éltek, anyu maximálisan vállalta apu gondolatait, és együtt csinálták az egész életmódformát. Nagyon más volt a miénk, mint a többieké. Nyilván azt szokja meg a gyerek, amibe belekerül.
Önnek fia is, lánya is van. Egyforma követelményeket állít Olivér és Hanna elé? Mi a különbség köztük?
– Az, hogy az egyik kilenc-, a másik tizenegy éves, és nem az, hogy az egyik lány, a másik pedig fiú. Olivér és Hanna két külön egyéniség. Vannak bizonyos dolgok, amelyeket másként kezelnek.
Szeretik a sakkot?
– Nem büszkélkedhetek nagy eredményekkel Fontos volt, hogy megtanulják a lépéseket, megismerkedjenek a játékkal valamilyen szinten. Egyik sem fogékony különösképpen a sakkra. Néha egy-egy versenyre elmegyünk, játszanak, de nincsenek oda érte.
Miért tartja fontosnak, hogy a Nemzeti alaptantervben szerepeljen a sakk? Mire nevel, mit fejleszt?
– Nem szabad összemosni azt, ahogyan mi nevelkedtünk a sakkon keresztül azzal, ahogy a Sakkpalota program neveli a gyerekeket. Én játékosan kezdtem tanulni, a napi tíz-húsz perc egyre növekedett, hét-nyolc évesen egy órát sakkoztam, és kilencévesen megnyertem az első nagy nemzetközi versenyemet. Ez egészen más nevelés, építkezés, fókuszáltság. Az iskolai Sakkpalotát megelőzte a Sakkjátszótér, amikor a gyerekeim óvodások voltak, szerettem volna a magánóvodába becsempészni a sakkot. Zsófival megírtuk a játékos, fejlesztő kis füzetet, ami azóta is népszerű az óvodákban. Ezt később továbbfejlesztettük a csapattal, a pedagógusokkal. Ma már létezik az ezerarcú, grafikus elemekkel gazdagon díszített Sakkpalota, ami 2013-tól választható tantárgy az általános iskolában. Az iskolaigazgató beemelheti a tantervbe. A sakkpalotás osztályban minden gyerek sakkozik. Az új tárgy a sakk alapszabályait és eszközrendszerét használva épül be az általános tanterv alaptantárgyaiba, előmozdítva ezzel a többi tantárgy készségszintű elsajátítását. Tudom, hogy a sakk elsajátítása nem cél, hanem eszköz, ráadásul hihetetlenül hatékony eszköz a logikus, kreatív gondolkodás fejlesztésére.
Kik taníthatják ezt a tárgyat? Honnan kapnak segítséget?
– A kerettantervhez Sakkpalota címmel tartós kivitelű tankönyv- és munkafüzet-sorozat, tanári kézikönyv is készült, kiegészítő eszközökkel, mozgásos játékleírásokkal, kereszttantárgyi hivatkozásokkal és képességfejlesztő feladatokkal. A munkafüzet valamennyi fejezetében feltüntettük a sakktörténeti részt is.
Azon túl, hogy ügyesen tologatják a bábukat, mit kapnak ettől a tárgytól a kisdiákok?
– A gyereknek nagyon fontos a világos szabályrendszer, önbizalmat ad neki, mert ha érzi, látja, hogy megvan az éles határ, ameddig elmehet, akkor érzelmileg biztonságban tudja magát. Világos szabályaival a sakk rengeteget segít a gyerekeknek, hogy bele tudjanak szokni a szabályrendszerbe.
Zsófi tevékenyen részt vett a Sakkpalota megszületésében. És Zsuzsa?
– Amerikában él, vezető szerepet tölt be az egyetemi sakkéletben, bajnokcsapatot csinált. Korábban egy texasi egyetemen dolgozott, most St. Louisban vezet tanszéket. Ő egyetemi szinten népszerűsíti a sakkot.
Édesapja és unokái hogyan jönnek ki egymással?
– Nagyon jól! Ritkán találkozunk, de pár hete voltak itt a nővéremék a gyerekekkel, és fantasztikusan jó volt.
Mi a közös kapcsolódás a sakkon kívül?
– Három nőnek nem kell messzire mennie, ha csajos dolgokról akar beszélgetni. A sakkon keresztül sok közös pont van, a család, a gyerekek. Keveset találkozunk, csak táveléréssel, skype-on keresztül vagyunk benne egymás életében.
Most a kapitányság mellett az alapítványa és a Sakkpalota program élvez elsőséget. Ha visszatekint, mivel volt leginkább elégedett a pályafutásában? Szinte mindenkit legyőzött.
– Az a szerencsém, hogy valóban így volt. Vannak olyan minőségi partik, amelyekre büszke vagyok: nem tudom, hogy az Anand elleni 1999-es játszmám örökzöld lesz-e, én annak érzem. Nekem felejthetetlen volt a jelenlegi világbajnok, Magnus Carlsen elleni győztes parti, illetve annak egyik epizódja. Természetesen az a fontos, hogy kit milyen játszmában tudtam legyőzni. Borisz Szpasszkij ellen 1993-ban nemcsak egy partit nyertem, hanem egy egész meccset, Budapesten, napi ezer ember előtt.
Hogyan kezelték az egykori világbajnokok?
– Szpasszkij 1993-ban tudta előre, hogy nem lesz egyszerű dolga, így nem is rendezett jelenetet. Utána a többiek is elfogadtak.
Szövődtek barátságok?
– Évente csak egyszer-kétszer találkozunk, de valahogy mindig ugyanott folytatódik a beszélgetés, ahol annak idején abbahagytuk.
Jó az, hogy manapság a számítógép főszerepet játszik a sakkban?
– Jó! A sakk talán már rég halott lenne, ha nincs technika, ami egyébként minden sportágba beférkőzött. Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, de el kell fogadnunk. Nagyon megváltozott a sakk az utóbbi tíz évben: a játékosok előszeretettel használják az elemzőprogramokat. Az adatbázisban van tízmillió játszma, amit egészen különleges módon szortírozhatunk, többek között a játékidő hossza alapján. És van még néhány sakkprogram, ezeket különböző szituációkra használják a játékosok. Az éljátékosok már tudják irányítani, hogy mit nézzen, elemezzen a gép. A számítógépes programok jelentős része nagymesterek tanácsával ellátott értékeléseket tartalmaz. A komputerek egyre jobban emberként, az emberek egyre inkább komputerként gondolkoznak, azaz közeledtek egymáshoz az álláspontok. Az elemzőprogram önbizalmat ad a játékosoknak, ezért sokkal bátrabban játszanak a sakkozók a parti első felében, a megnyitásban. Sokkal érdekesebb irányba indul el a játék.
Ez azt is jelenti, hogy a számítógép lesz az ellenfél?
– Elég ritka, hogy a játékosok a számítógép ellen vívnak egy partit, mert az ember ahhoz van szokva, hogy egy másik emberrel játszik, ami kettőjük emocionális harca is. Amikor egy gép, program vagy egy doboz az ellenfél, akkor ezt nem érzi az ember, és el is veszítheti a partit, többek között azért, mert nincs lélektani hadviselés. Szinte megszűnnek azok az elemek, amelyekért szeretünk versenyezni.
A testvérei már nem itt élnek. Megfordult-e bármikor a fejében, hogy elhagyja az országot?
– Nem igazán, de alakulhatott volna úgy az életem, mint a nővéreméké, hogy a szerelem elrabolta őket. A mi életformánkban azzal, hogy körbeutaztuk a világot, benne volt, hogy a szerelem más országban talál meg minket. Engem itt talált meg, ezért maradtam Magyarországon
