Vezető nélkül maradt a Fazekas

Hámori Veronika, a gimnázium nyugdíjba vonult igazgatónője szerint a túlzott központosítás az ország legjobb iskoláját is megfojtja.

– Tizenöt éves vezetői tapasztalata alapján milyen tanácsot adna az ön után következőnek? Mi a töretlen siker titka? Hogyan maradhat egy intézmény hosszú évtizedeken át az ország legjobbja?
– Ahhoz, hogy egy iskola százhárom éven át ugyanazon a szinten maradjon, elengedhetetlen feltétel, hogy törekvéseihez a mindenkori oktatási kormányzat a támogatását adja. Ezt az iskolát azért hozták létre, hogy az egyetemről kikerülő pedagógusoknak legyen hol gyakorolniuk a szakmát. Ez a státus pedig megkívánta, hogy olyan pedagógusaink legyenek, akik nemcsak ösztönösen jól tanítanak, de módszertani repertoárjuk mások számára is minta lehet. Nagyon magas elvárásszint alakult ki a pedagógusokkal szemben, aminek a híre elterjedt, így főleg a motivált, tanulni akaró gyerekek jöttek hozzánk. A jó képességű és szorgalmas diákok pedig elkezdték termelni az eredményeket. Márpedig ha egy iskola konstans módon tartja a színvonalat, akkor a mindenkori fenntartó érdeke, hogy támogassa.

– A folyamatos siker egyben nyomást is jelent?
– Kezdettől nyomasztó felelősség nyugszik minden nálunk munkába álló pedagógus vállán, mégpedig hogy tovább kell vinnie, amit az elődei kivívtak. Nálunk nem az a hír, hogy javítottuk a kompetenciamérés eredményeit – mert így is magasan az országos átlag felett vagyunk –, hanem arra kell vigyázni, nehogy csökkenjen az elért pontszám. Az, hogy minden elballagó diákunkat felveszik a felsőoktatásba, evidencia, így nekünk azért kell küzdeni, hogy az eső helyen megjelölt intézménybe jussanak be. Mindig mindent maximális szinten csinálni óriási kihívás. Az utóbbi időben pedig különösen nehéz, mert a kormányzat egységesíteni akarja a köznevelést, ebből pedig mi rendkívüli módon kilógunk.

– Mennyire hagyják, hogy az iskola a maga útját járja?
– Nehéz ezt kiharcolni, de mindig azzal érvelek, hogy ha eredményeket akar a kormány, akkor kérjük a feltételek megteremtését. Hogy csak egy példát mondjak: olyan év még nem volt, hogy a nemzetközi matematikai diákolimpiáról ne éremmel térjenek haza a magyar csapattagok, és hogy a csapat jelentős részét ne fazekasos gyerekek tegyék ki. Azzal szoktam érvelni, hogy nem tudunk olimpikonokat nevelni, ha abból a matekkönyvből kell tanítani, amiből mindenki másnak. Lehet ezt zsarolásnak is hívni, de nem véletlenül jutnak oda a gyerekeink, ahová jutnak.

– Mi kell még a kormány támogatásán kívül?
– A siker másik titka a kollégák naprakész felkészültsége. Azt szoktam mondani, hogy a Fazekas egy konzervatív értékeket képviselő liberális iskola. Konzervatív, mert értékközpontúak vagyunk, és itt minden a tudás tiszteletéről szól. Liberális viszont abban a tekintetben, hogy a cél érdekében nagyfokú rugalmasságra vagyunk képesek. Ha egy diákról csak a 11. évfolyamon derül ki, hogy orvos szeretne lenni, miközben addig végig humán osztályba járt, akkor minden követ megmozgatunk, hogy a természettudományos tagozatnak megfelelő tananyagot tanulhassa.

– Általános iskolai és gimnáziumi képzést is folytatnak. Sokan vannak, akik itt kezdenek, aztán mégsem bírják a tempót?
– Mivel nem vagyunk körzetes iskola, minden évben 200-250 gyerek közül választjuk ki a felvehető hatvanat. Szerintem nincs az a szempont, amely alapján hatéves gyerekek között válogatni lehetne, ha valaki nem külső megjelenés és neveltségi szint alapján akar „jó, problémamentes” gyerekeket felvenni. Lehet, hogy egy vásott kisfiú nem tud két percig nyugton ülni, de ő az ország jövendő Nobel-díjasa, és az is lehet, hogy a kifogástalanul viselkedő gyerek később komoly tanulási nehézségekkel fog küzdeni. Épp ezért sorsolással döntünk az elsősök felvételéről, konkrétan kalapból húzzuk a neveket. Annyi kivétellel, hogy valamennyi testvérgyerek és limitált létszámban az öregdiákok csemetéi előnyt élveznek. A gimnáziumunk értelmiségiképző, ami nem mindenkinek vág egybe a vágyaival, képességeivel, de a nyolcadikosaink nagyobbik fele jön tovább velünk.

– Mekkora a túljelentkezés a gimnáziumba?
– Meglepő módon nem olyan nagy, hisz a Fazekastól azért tartanak is. Sokan nem mernek jelentkezni, éppen a versenyistálló jelző miatt. Pedig mi folyamatosan küzdünk ez ellen. Több mint 1100 diákunk van, de korántsem versenyzik mindenki. Mellesleg külön figyelmet fordítunk arra, hogy a tanulóink el tudják viselni a sikert és a kudarcot, ne szálljanak el, de az önbizalmukat se veszítsék el.

– A rengeteg eredmény közül mire a legbüszkébb?
– Azt hiszem, azokat a gyerekeket tartom életem nagy sikereinek, akiknek az iskola sokat tudott adni ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog, eredményes emberek legyenek. Más, ha egy diákot csak végigviszünk azon az úton, amelyen már rajta van, és más, amikor az út kiválasztásában is mi segítünk, amikor az indítást is tőlünk kapja. Ez mindig boldogsággal tölt el. Igazgatóként pedig az a siker, ha látom, hogy a kollégák boldogan dolgoznak, kiteljesednek, karriert csinálnak, anélkül hogy rámenne az egészségük, családjuk, házasságuk.

– Sok ismert ember is kikerült a Fazekasból. Említene néhány innen induló és később naggyá váló öregdiákot?
– Százas nagyságrendben vannak, akik a közéletben ismert személyiséggé váltak, köztük akadémikusok, tudósok, politikusok, színészek, élsportolók. Sok híresség indult innen, de nem tudom, ki nagyobb ember. Hadd említsem név szerint egyedül Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia  elnökét, akinek a személyisége óriási erőt ad az iskolának. Elnök úr a mai napig tisztelettel viseltetik irántunk, és mindig számíthatunk rá; nagyon büszkék vagyunk arra, hogy itt végzett.

– És mit gondol, hogyan tehető igazán eredményessé az az iskola, ahol sokkal rosszabbak a tanítás feltételei, gyengébbek a diákok képességei?
– Nagy közhely, de nem szabad egymáshoz mérni az iskolákat. Nekünk, pedagógusoknak – tanítsunk bármilyen iskolában is – az a dolgunk, hogy a gyerekeket ismerjük meg és juttassuk el képességeik maximumáig. Lehet, hogy ez egyik gyereknél a magasan kvalifikált értelmiségi pálya, a másiknál meg az írni-olvasni tudás. Nem kisebb az érdeme annak az iskolának, amelyik a diszlexiás gyerekeknek ad életesélyt, mint a Fazekasé, amelyik csodakarriert befutó embereket nevel. Ha tanácsot kell adni, azt mondanám, nagyon kell szeretni a gyereket. De nem a szülővel vetekedő szeretetre, hanem felelősségre gondolok. A pedagóguskollégákat pedig mindig a kisugárzásuk alapján válogassuk meg. Elsődleges elvárás a szakmai tudás, de legalább ilyen fontos, hogy az illetőnek olyan legyen a személyisége, amely biztonságot áraszt, és nem gyomorgörcsöt okoz.

– Hogy látja a jelenleg pályán lévő pedagógusok felkészültségét? A Fazekasban válogatott gárda tanít, de nyilván van rálátása a nagy átlagra is.
– Vegyes a kép. Rengeteg csodálatos, elhivatott fiatal kerül a pályára, de vannak bizony olyanok is, akik jobb híján írták be a tanár szakot is a felvételi lapra. Sajnos nincs az egyetemeken olyan vizsgálat, amely egzakt módon eldöntené, hogy alkalmas-e a személy, így mindig vannak, akikről rövid idő alatt kiderül, hogy idegesíti őket a gyerek.

– Szükséges volt akkor a minősítési rendszer bevezetése?
– Hiszek abban, hogy a pedagógusminősítési rendszer hosszú távon segíteni fog. Eddig nem volt példa arra, hogy külső személy következményt maga után vonó értékelést adott volna arra vonatkozóan, hogy milyen minőséggel teszi a dolgát a tanár. Az új rendszer – amelynek kidolgozásában magam is részt veszek – a módszertanban, szakmában, emberségben legjobb pedagógusokat emeli feljebb, és ezzel a filozófiájával egyetértek. Hozzáteszem, az életpályamodell bevezetési módjával, az átalakítást övező egész káosszal nem értettem egyet, de magát a minősítést jónak tartom. Természetesen hosszú éveknek kell eltelniük, mire a reform meghozza első gyümölcseit, és magát a minősítési rendszert is folyamatosan finomítani kell. Olyan pedagógusokra van szüksége a köznevelésnek, akik megtanítják a diákokat kérdezni, vitatkozni, érvelni, illetve akikben él az önképzési igény, és megértik, hogy ma már ezerféle forrásból tájékozódnak a gyerekek.

– A filozófia mellett az életpálya anyagi oldalával is elégedett?
– Nálunk főleg a pályakezdő kollégáknak hozott anyagi előrelépést az életpályamodell, míg a magasan kvalifikált, sokat dolgozó pedagógusainknak sajnos csökkent a bérük, mivel megszűnt a minőségi bérpótlék, és nincs túlóradíj. A minősítések révén viszont nagyon sokan felkerültek időközben a pedagógus 2 fokozatba, ami már némi pluszt jelent, sőt ha minden igaz, januártól a 110 fős nevelőtestületből 43 kolléga már mester- vagy kutatótanári fokozatig jut.

– Hogyan birkóznak meg a Klik-rendszerrel? Sok iskolában szakmailag és anyagilag is visszalépést hozott a központi fenntartás.
– Az egyik nehézség, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nagyon lassan reagál. Amikor például a nyugdíjkorhatárt elérő kollégák továbbfoglalkoztatását kérelmeztük, volt, hogy a nyáron beadott kérvényekre a következő év áprilisában jött válasz. Képzelheti, milyen úgy elkészíteni a tantárgyfelosztást, hogy fogalmunk sincs, ki maradhat velünk, és kitől kell megválnunk. A nyugdíjazással kapcsolatban egyébként is óriási gond, hogy aki tanév közben éri el a korhatárt, és nem kap engedélyt a folytatásra, azt egyik napról a másikra el kell küldeni, akkor is, ha épp érettségiző osztályt visz. A másik fő gondot pedig a működtetés és a fenntartás kettőssége jelenti, ami miatt folyamatos a labdázás, hogy kinek mit kell fizetni. Semmi gazdasági önállóságunk nincs, az utolsó krétáig mindenért könyörögni kell. Visszatérő probléma, hogy a Kliknek nincs pénze időben kifizetni az érettségivizsgáztatásért járó pluszjuttatásokat, és hogy saját folyószámla híján tulajdonképpen csak szabálytalanul tudunk pénzt szedni bármire. Sokat köszönhetünk a szülői és alapítványi felajánlásoknak, de be kell látnia az oktatási kormányzatnak: hosszú távon nincs olyan, hogy megfelelő finanszírozás nélkül produkáljon egy iskola ilyen eredményeket. A központosítás túlszabályozással jár, ami a szuverén értelmiségi attitűddel rendelkező pedagógusokat sérti, korlátozza, motivációjukat gyengíti. Bárki lesz is az utódom, a körülmények miatt nem irigylem.

– És ön mihez kezd a következő tanévtől? Vállal még szakmai feladatokat, vagy a megérdemelt pihenésé lesz a főszerep?
– Év végéig még dolgozom az Oktatási Hivatalnak a minősítési rendszerrel kapcsolatos projektben, és nagyon szeretnék végre komolyabban tevékenykedni a Bolyai János Matematikai Társulatban, amit kicsit elhanyagoltam az utóbbi időben. Ezenkívül biztosan lesznek ismerősök és barátok, akiknek a gyermekeit fel kell készíteni érettségire. Nem utolsósorban pedig van egy főiskolás lányom, aki komolyan számít arra, hogy most már gyakrabban lesz otthon ebéd. Kicsit szeretnék végre úgy anya lenni, ahogy az elmúlt években nem sikerült.