A falusi ember életét meghatározta a természet körforgása, az évszakok ritmikus váltakozása. A munkával teli tavaszi, nyári és kora őszi időszakot a nyugalmasabb téli periódus váltotta fel. Az egyházi vagy liturgikus esztendőt szintén a körforgás, az ünnepek szabályos váltakozása jellemzi. Az ünnepes félév a késő őszi időszaktól tart pünkösd, illetve az úrnapja végéig, az ünneptelen szakasz, amely a nagy mezőgazdasági munkák időszakára esik, tavasszal kezdődik, ősszel ér véget. A liturgikus esztendő adventtől adventig tart.
– Az egyházi esztendőhöz kötődő ünnepekben kereszténység előtti és utáni hagyományok fonódnak össze, vagy, ahogy egykor Bálint Sándor néprajzkutató mondta: ezekben a tradíciókban tetten érhető, ahogy a pogány szokások krisztianizálódtak – meséli Lackovits Emőke.
A karácsony napját megelőző négyhetes böjti időszak az advent, latinul adventus Domini, az Úr eljövetele, amely a karácsonyra való készülődés tradíciókban, népszokásokban rendkívül gazdag időszaka. A római katolikusok számára a lelki felkészülés a hajnali miséken, a rorátékon való részvétellel kezdődött. Az aranyos vagy angyali miséket advent első vasárnapjától karácsony első napjáig tartották.
– Senki ne higgye, hogy a korai kelés gondot okozott a falusiaknak. Idős adatközlőim mesélték, hogy a falujukban annak idején nem csak a családtagok ébresztgették egymást, a szomszédok is bezörgettek a másik ablakán, nehogy valaki elkéssen a hajnali miséről – meséli a néprajzkutató. Akkoriban nem volt az utcán világítás, gyertyákkal, lámpásokkal indultak el, az imbolygó fények jelezték a templomhoz vezető utat. Csopakon, ahol az 1940-es évekig nem volt sem templom, sem kápolna, a legbuzgóbb hívők gyalog jártak át hajnalonta a szomszédos Paloznakra. Pulára pedig a két világháború között Vigántpetendről ment gyalogosan a plébános az első rorátét megtartani. A rorátén a hívek a sötét templomban gyűltek össze, ahogy kelt fel a nap, úgy lett egyre világosabb. Ez is jelkép: ahogy közeledik Krisztus születése, úgy növekszik a fény.