A magyarok közel kétharmada (64 százalék) szerint a terrorizmus jellemzőbb a muszlimokra, mint másokra, bő fele (58 százalék) pedig úgy véli, hogy a muzulmánok erőszakosabbak, mint mások. Szintén mintegy háromnegyednyien gondoljuk úgy, hogy az utóbbi években Európába érkezett muszlimok nem fognak tudni beilleszkedni, kétharmadnyian pedig úgy, hogy az iszlám veszélyes az európai társadalmakra. Ugyanakkor a túlnyomó többség (75 százalék) szerint magát a vallást nem néhány híve alapján kell megítélni, és elenyésző kisebbségben vannak azok (27 százalék), akik úgy vélekednek: maga az iszlám okolható azért, hogy nyugat-európai fiatalok terrorszervezetekhez csatlakoznak – vagyis meglehetősen ambivalens érzéseink vannak az ügyben. Mindez a Nézőpont Intézet ezer fő telefonos megkérdezése alapján, március 4. és 7. között készült, reprezentatív közvélemény-kutatásából derül ki, melynek eredményeit kedden ismertették.
A számokból kiolvasható: a válaszadók többsége, 56 százaléka tart attól, hogy a muzulmánok többségbe kerülnek Európában. Ezzel kapcsolatban Maróth Miklós orientalista felidézte, hogy a nyugat-európai muszlim közösségek szaporodási rátája már most is magasabb, mint a többségi társadalomé.
valószínűleg nem azért jönnek, hogy bencés kolostorba vonuljanak.
Ráadásul a mostanság bevándorló férfiak vagy később otthonról hozzák a (sokszor meglehetősen népes) családot, vagy vegyes házasságra lépnek, ilyenkor pedig általában a keresztény feleség betérése a jellemző – vélekedett Maróth. „Mi a startvonalnál diszkvalifikálva lettünk” – fogalmazott a kutató.
Elmondta: nem azért félünk az iszlámtól, mert az erős, hanem mert mi vagyunk gyöngék. Nincs egzakt magyar vagy európai kultúránk, nincs keresztény meggyőződésünk, ellenben nekik megvan a maguk vallási-kulturális ragaszkodása. Az is egyfajta integráció, hogy levesszük a keresztet a templomról vagy hogy London és Berlin egyes negyedeiben nem lehet sört kapni – mondta az orientalista.
Mi vagyunk a gyengébbek
Valóban identitásválságtól és önbizalomhiánytól szenved Európa – mondta Fodor Pál történész, az MTA bölcsészkarának főigazgatója, aki a kultúrák összecsapása kapcsán hozzátette:
aki identitás szempontjából gyengébb, az el fogja veszteni a meccset.
Amikor az Oszmán Birodalom a 16. században megjelent a földrészen, egy identitáserős Európa tudta visszaverni. Most viszont válságban van a kontinens, elsősorban azért, mert a modernista relativizmus kiüresítette a kultúrát, és megszűnt a 19. századi polgári felelősségtudat. Az efféle rendszert pedig az iszlám, ami egy erkölcsi alapokra épülő vallásos civilizáció, fel fogja falni – festett borús képet Fodor.
Hozzátette: a keleti nyitást örvendetes fejleménynek tartja, Törökország barátságát meg kell becsülni, bár a muzulmán egyenlő terrorista felfogás sokat ártott a régi jó kapcsolatoknak is. Sokan például kulturális imperializmust látnak akár a török emlékek felkutatását szorgalmazó hivatal itteni munkájában, akár Szulejmán sírjának feltárásában.
A beilleszkedési problémák minden országban másmilyen módon jelentkeznek – árnyalta a képet Sayfo Omar kutató, újságíró. Szerinte
a terrorizmus valóban muszlim probléma, a gettósodás viszont nem,
hiszen a francia és svéd külvárosokban nem vallási alapon történt az elkülönülés. Sok például az afrikai vagy szír keresztény, akik viszont kulturálisan közelebb állnak az eredeti otthonukban élő muzulmán szomszédjukhoz, mint az európai keresztényekhez. A muzulmánok identitása is sokrétű, a kurdok, törökök inkább etnikai alapon határozzák meg magukat. Egyébként a Foreign Policy felmérése szerint
a németországi törökök körében magasabb a bevándorlás elutasítása, mint a született németeknél,
a muzulmán felekezetek között pedig óriási az ellentét és a rivalizálás a hívekért, a pénzért, az erőforrásokért. És a befogadó országon is sok múlik: Belgiumban élnek és virulnak a külföldi hitszónokok és nem segédkeznek az integrációban, Franciaországban viszont csak helyi igehirdetők prédikálhatnak, így ott jobb a helyzet. Hiszen minden azon múlik, hogy az egymásnak sokszor ellentmondó szúrákat milyen szándékkal értelmezik: mivel Mohamed korának legerősebb fegyverét, a katapultot vetette be a hitetlenek ellen, van olyan fanatikus dzsihadista, aki ebből analogikusan levezeti, hogy atombombával is oda lehet csapni – miközben ennek ellenkezőjeként az is benne van az írásban, hogy „aki egy ártatlant megöl, az olyan mintha az emberiséget öné meg”. Mi, európaiak talán azzal tudjuk segíteni az együttélést, hogy a tolerálható irányzatokat segítjük, míg a társadalmi normákkal szemben fellépőket büntetjük. Erre Hollandia remek példa, ahol a rendőrnek szinte korlátlan joga van akár az utcán fizikai erőszakot alkalmazni a törvényszegők ellen vallási-etnikai hovatartozástól függetlenül – hangsúlyozta.
Sayfo azt is hozzátette: az európai muszlim közösségek megosztottsága egyszerre áldás és átok. Egyrészt nehezíti az egységes radikalizálódásukat, másrészt egy-egy terrorcselekménynél a közösségek vagy hallgatnak, vagy rákenik a másikra.
Maróth szerint egyébként a muszlimok Európáról alkotott képében ma van egyfajta képmutató kettősség: egyrészt erkölcsi fertőnek tartják, ugyanakkor alig várják, hogy belevethessék magukat. A keresztényekhez való hozzáállásuk is kettős – folytatta a szakértő. A történelem során például a keresztes hadjáratok szüneteiben gyümölcsöző kereskedelmet folytattak, békeidőben pedig a muzulmán társadalmakban a keresztények általában ma is jól megvannak.
Európa fenyegetettsége egyértelmű – mondta Maróth, aki szerint az első millió bevándorló csak a buzgár, ami jelzi, hogy átázott a gát. Brüsszel viszont ahelyett, hogy a gátszakadást próbálná megelőzni, a vízügyi szabályzatokat tanulmányozza. Miközben – ezt már hallgatói kérdésre válaszolta az orientalista – nemcsak Kadhafi mondta, de több európai mecsetben prédikáltak arról, hogy hamarosan túlszaporodják és móresre tanítják az európaiakat.
A legérdekesebb kérdés egyébként az indexes Nyilas Gergelytől érkezett Sayfo Omarhoz. Azt firtatta,
mennyire érzi az ő és családja integrációját sikeresnek, és mennyire azonosul a bevándorlóknak tulajdonított célokkal?
Sayfo erre azzal válaszolt: nem hinné, hogy személyes életútja – egy még a kommunizmusban egyetemi ösztöndíjasként idekerülő, felső-középosztálybeli arab apa fiaként, debreceni protestáns közegben felnőve – reprezentatív lenne, az viszont biztos, hogy neki még volt lehetősége megtalálni a maga útját, ellentétben azokkal, akik most nagy tömegekben érkeznek. Számukra ugyanis maga a közösség nyújt alternatívát a normákra és az érvényesülésre is.
Nyilas egyébként kérdése megfogalmazásakor azt mondta: „nem titok”, hogy Sayfo Omar vegyes házasságból származik. A kutató később nekünk kijelentette: sehol sem tárta a nyilvánosság elé családja, illetve saját vallási hovatartozását.
