A sclerosis multiplexszel (SM) diagnosztizált betegek közül sokan a mindennapi megélhetésért küzdenek, rosszak a szociális körülményeik, gyakran jelent gondot nekik a számlák kifizetése és a mindennapi betevő megvásárlása is – mondta lapunknak Nadabánné Benyik Éva, a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány (MSMBA) ügyvezető titkára. – A rokkantsági járulék havi összege maximum 50 ezer forint lehet, ennél többet senki sem kaphat. Gyulaiként igen jól ismerem a Békés megyei körzetet, és az a tapasztalatom, hogy ezen a területen nagy szegénységben, szívszorító körülmények között élnek az SM-betegek. A közlekedés sincs megfelelően megoldva, mert ha kerekes székkel szeretnének vonaton utazni, azt napokkal korábban, előre be kell jelenteni, hogy legyen olyan vagon, amiben utazhatnak – fejtette ki Nadabánné Benyik Éva.
Az SM autoimmun-betegség, melynek következtében az immunrendszer idegenként azonosítja a szervezet saját szöveteit, szerveit, és ellenük gyulladásos folyamatot indít. A betegség világszerte mintegy 3 millió embert érint – közölte lapunkkal Jakab Gábor főorvos, az Uzsoki Kórház neurológiai osztályának vezetője. Leggyakrabban a tízes életévek végén, a húszas évek elején jelentkeznek az első tünetek, és a betegek egész hátralévő életében, évtizedeken át kiszámíthatatlan kórlefolyás nehezíti meg a tervezést, a kitűzött célok megvalósítását, a kapcsolatok megtartását – fejtette ki Jakab Gábor.
A diagnózis gyakran sokkoló a betegnek és családjának is, a főorvos szerint a kezdeti időszakban megnő az öngyilkosság veszélye. Úgy véli, nagyon lényeges, hogy a betegek az első pillanattól kezdve világos, érthető válaszokat kapjanak kérdéseikre, és mindenkihez a saját „nyelvén” szóljanak az orvosok. A terápiás terveket mindig az aktuális állapothoz kell igazítani. – Fontos hangsúlyozni, hogy a veszteségek miatti elkeseredés, az addig fontosnak tűnő dolgokról való lemondás helyett a betegeknek újra kell gondolniuk életüket, lehetőségeiket, és a megmaradt képességeikre támaszkodva új irányokat és feladatokat kell megfogalmazniuk – emelte ki a főorvos.