– Matolcsy György jegybankelnök azzal magyarázta, hogy 267 milliárd forint közpénzt költöttek oktatási célú alapítványokra, hogy amit nem tilt a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény, azzal foglalkozhatnak. Tehát oktatásra is költhetnek százmilliárdokat. Egyetért?
– Nem. A jegybanktörvény alapján ugyanis a nemzeti bank számára – rögzített kötelezettségein kívül – feladatot csak törvény állapíthat meg. Tehát, ha az MNB oktatási feladatokkal akar foglalkozni, csak abban az esetben tehetné meg, ha ezt törvényben rögzítik.
– Ilyen törvényt pedig nem alkotott az Országgyűlés.
– Nem.
– De akár még meg is születhet ez a jogszabály. A kormánypártok komolyabb erőfeszítés nélkül benyújthatnak ilyen törvényt. Akkor pedig minden a helyére kerül.
– Bár logikus volna, nem így van. A jegybanktörvény bármiféle módosításához ugyanis az Európai Központi Bank (EKB) hozzájárulása szükséges. Ez az intézmény az összes európai ország jegybankja felett felügyeleti és szabályozási jogkörrel bír. Tehát konzultáció szükséges ilyen módosításról.
– Könnyen lehet, hogy nem járult volna hozzá az EKB.
– Pontosan. Itt van a kutya elásva, feltételezhetően ez az oka annak, hogy nem – a szabályoknak megfelelően – törvényben határozták meg a jegybank kijelölt többletfeladatait, mint például az oktatási és egyéb célokat.
– Csakhogy számos európai ország jegybankja vásárolt például nagy értékű műkincseket. Matolcsy György az osztrák nemzeti bank nyolc Stradivari-hegedűjével példálózott. Az engedélyezett, de az oktatás támogatását nem biztos, hogy támogatná az EKB?
– Szükséges szétválasztani a két dolgot. A jegybanktörvény külön rendelkezik arról, hogy az MNB mire költheti el a bevételeit, és külön arról, milyen módon vállalhat új feladatokat, mint például az oktatás. Utóbbit – ahogy mondtam – törvényben kell kijelölni, amit nem tettek meg. A műkincs- vagy egyéb vásárlásokat viszont a törvény egy másik passzusa szabályozza. Hegedűk vagy festmények vásárlása nem tiltott, az viszont már szigorú feltételekhez van kötve, hogy mekkora összeget lehet erre a célra fordítani. Ezt az európai országok esetében az EKB által kidolgozott séma szabályozza, ami a magyar jegybanktörvényben is szerepel. Nevezetesen: az MNB csak a befolyt bírságokkal megegyező összeget fordíthatja például műkincsvásárlásra vagy karitatív célokra.
– Ez néhány milliárd forint.
– A 2014-es adatok ismertek, akkor körülbelül 4 milliárd forint folyt be a bírságokból.
– Összegezve, akkor az alapítványok létrehozására is csak ezt a 4 milliárd forintot költhette volna el a jegybank, az oktatási célokat pedig külön törvényben kellett volna meghatározni.
– Pontosan. Ugyanakkor megjegyzem, hogy ezen a kereten a magyar törvényhozás akár bővíthetne is. Úgy vélem, hogy az Európai Központi Bank minden további nélkül elfogadna egy olyan törvénymódosítást, amely arról rendelkezik, hogy a bírságnak megfelelő azonos összeget ki lehet venni a haszonból, és áttenni saját célok finanszírozására. Így dupla akkora összeg állna rendelkezésre, mint amekkorát a törvény jelenleg megenged.
– Milyen szankciója lehet annak, hogy a jegybanktörvénynek nem tesz eleget az MNB?
– Az EKB szempontjai alapján az volna megfelelő, ha Magyarország maga rendezné a saját jegybankja sorait.
– Matolcsy György elnök szavai alapján nem úgy tűnik, hogy rendezni akarja a helyzetet.
– Ugyanakkor ez tarthatatlan helyzet. Érthetetlen, hogy a magyar kormány hogyan képzeli el azt, hogy van egy közintézmény, s ez saját magának jelöl ki feladatokat, amelyeket a törvényhozás nem hagyott jóvá. Hol van ennek a vége? Vajon mit szólna a kormány, ha a Szépművészeti Múzeum úgy döntene, hogy elad néhány festményt, és a befolyó összegekből – versenyben a nemzeti bankkal – a tanzániai feminizmus eddigi eredményeit vizsgálná? Ez tükrözi azt, hogy mi történt az MNB-nél.
– Visszatérve az alapítványokhoz, illetve ahhoz, hogy külön törvényben kell rendelkezni a jegybanki többletfeladatokról: ez alapján az alapítványok létrehozása ön szerint törvényes volt?
– Nem, és a cégbíróság felelőssége is komolyan felmerülhet az ügyben. Mert igaz, hogy a nemzeti bank létrehozhat alapítványokat, de csak olyanokat, amelyek tevékenysége a törvényben kijelölt feladataihoz fűződik, illetve amit külön jogszabályban meghatározott az Országgyűlés az intézmény számára.
– Ám utóbbi nem történt meg.
– Így van. Az MNB törvényben meghatározott feladatai pedig a monetáris politikához kapcsolódnak, illetve a pénzügyi rendszer felügyeletéhez fűződő tennivalókhoz. Ez alapján világos, hogy csak olyan célokat szolgálhatnak a létrehozott alapítványok, amelyek az alapfeladatok ellátását segítik.
– Akkor már az első lépésénél hibázott a jegybank?
– Az első láncszemtől kezdve hibás volt az MNB koncepciója. A nemzeti banknak nincs joga és felhatalmazása arra, hogy társadalmi felelősségvállalás programot fogalmazzon meg. Ilyen feladata nincs. A közszféra szereplőinek az a kötelességük, hogy azt végezzék, amit számukra a törvény előír. Az állam felelős a társadalomért a saját intézményrendszerén keresztül, amelyben minden szereplőnek megvan a feladata. A nemzeti bank dolga az infláció kordában tartása, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése, illetve a fogyasztóvédelem ellátása. A kórházak társadalmi felelőssége a betegek gyógyítása, és nem a honvédelem. Az egészségügyi intézmények nem adhatják el az épületeiket azért, hogy például lőszert vegyenek.
– Matolcsy György lapunknak adott interjújából kiderült az is, hogy az alapítványokra költött 260 milliárd forint több mint felét a devizahitelek piaci árfolyamú forintosításával nyerte az MNB. A jegybankelnök elismerte, hogy a pénzt akár a devizahitelesek megsegítésére is fordíthatták volna, és elmondta azt is, hogy a Kúria döntése értelmében kellett piaci árfolyamon váltani a devizahiteleket. Ön is így látja?
– Nem, mert ez nem igaz. A Kúria azt semmilyen módon nem tiltotta meg, hogy a jegybank azon az értéken nyújtson devizát a forintosításhoz, amilyen értéken hozzájutott. Így ha az MNB például 216 forintos árfolyam mellett jutott hozzá a devizához, akkor ezen az árfolyamon is forintosíthatta volna a devizahiteleket, vagyis frankonként 40 forinttal járhattak volna jobban az adósok a 256 forintos piaci árfolyamhoz képest. A Matolcsy György által emlegetett 136 milliárd forintos haszon pedig azt bizonyítja, hogy a piacinál kedvezőbb árfolyamon jutott az MNB a devizához. Megjegyzendő, hogy a bankrendszeren keresztül is véghezvihette volna a kedvezőbb forintosítást a jegybank. Az MNB a deviza bekerülési értékén – korábbi példával élve akár 216 forintos árfolyam mellett – gondoskodhatott volna a bankrendszer számára a forintosításhoz szükséges devizáról, azzal a feltétellel, hogy a kapott értéken kell elvégezni az átváltást.
– A forint gyengítésével ugyanakkor nyereségessé vált a jegybank, noha korábban általában veszteséges volt az intézmény. Matolcsy György érdemei ebből a szempontból elismerésre méltók.
– A forint gyengítésével magam is egyetértettem, azonban az államadósság jelentős része is devizában volt, tehát úgy vélem, előbb kellett volna átváltani az adósságot és utána gyengíteni a forintot. Az csak az érem egyik oldala, hogy 517 milliárd forint nyeresége keletkezett a jegybanknak a forint gyengítésén. Ám amikor az MNB nyereségességéről beszélnek, sokan elfelejtik megemlíteni, hogy ugyanez 4000 milliárd forint veszteséget okozott a költségvetésnek, mert az államadósság ennyivel ugrott meg a forint gyengítésével.
– Akkor valójában 3500 milliárd forint veszteség keletkezett?
– Ha a teljes képet nézzük, akkor igen, másként pedig nem is lehet nézni.
– Az alapítványokba pumpált milliárdokat megpróbálták eltitkolni, de az Alkotmánybíróság döntött az ügyben, így nyilvánosságra kellett hozni, hogy mire költötték a pénzeket. A kormánypárti politikusok és az MNB is azzal érvelt, hogy az alapítványokba tett pénz elvesztette a közpénz jellegét. Ön szerint az alapítványokat eleve törvénytelenül hozták létre, ugyanakkor közpénzből. Nem lett volna kötelező közbeszerzési eljárást kiírni az alapítványok létrehozására, hiszen akkor még a kormányzati logika szerint is közpénz volt az összeg, amelyből megalapították a szervezeteket?
– Ez komolyan vizsgálandó kérdés, méghozzá két szinten is. Először tegyük fel, hogy nincs igazam, és az MNB-nek joga van úgy dönteni, hogy a hasznát különböző általa megnevezett célokra, alapítványokra fordítja. Ez esetben miért nem írtak ki közbeszerzési eljárást az alapítványok létrehozására? Ezeknek a szervezeteknek a megalapításakor nem lehetett volna megkerülni a közbeszerzési törvényt. Hiszen – a jegybanki logika szerint is – amíg a pénz nála van, addig az közpénz, így közbeszerzés-köteles. De kérdéses az is, hogy az alapítványok hogyan viszonyulnak a közbeszerzésekhez. A legújabb MNB-elmélet alapján ott tartunk, hogy az alapítványok közpénzt költenek el, de azért nem a jegybank a felelős, hanem például azok a jegybanki alkalmazottak, akik a kuratóriumokban ülnek. De ez nem működik, hiszen a közpénz felhasználására csak törvény jogosíthat. Tehát a jelenlegi helyzet szerint a szóban forgó közpénz közpénz maradt, de kivonult az állami közszereplő hatásköre alól.
– Mit gondol, elképzelhető-e, hogy azt a 267 milliárd forintot, amelyet az alapítványokba tettek, egy esetleges kormányváltás után a következő vezetés nem tudja majd visszaterelni a jegybankba?
– Igen, akár az is előfordulhat, hogy az a pénz ott marad.
A Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény szerint pluszfeladatot csak törvénnyel lehet kijelölni a jegybank számára:
4. § (11) Az MNB számára feladatot törvény és a (9) bekezdés szerinti feladatokhoz kapcsolódóan törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály állapíthat meg. Az MNB törvényben és törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott feladatának összhangban kell állnia az MNB-nek az e törvényben meghatározott alapvető feladataival és felelősségével.
A jegybank 267 milliárd forint közpénzt helyezett alapítványaiba, noha csupán a bírságok összegét fordíthatta volna erre a célra a törvény alapján:
170. § (2) Az MNB számára megfizetett bírság összegével megegyező összeget a (3) bekezdés szerinti célokra fordít, az e célra fel nem használt összeget az eredménytartalék javára kell elszámolni.
(3) Az MNB által kiszabott bírságból származó bevétel
a) közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés elősegítésére, támogatására,
b) közgazdasági, pénzügyi, valamint interdiszciplináris kutatások elősegítésére, támogatására,
c) a pénzügyi kultúra erősítésére, terjesztésére, a pénzügyi tudatosság fejlesztésére, valamint e célok elősegítésére, így különösen a kapcsolódó oktatási és kutatási infrastruktúra fejlesztésére,
d) alapítványi támogatásra, valamint
e) karitatív célra fordítható.
