Nem az állami informatikai rendszerekkel, hanem a humán tényezővel van probléma – vélte Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) vezetője. A harmincas éveiben járó igazgatóval munkahelyén beszélgetünk. A pesti utcaképbe tökéletesen illeszkedő, belvárosi ház bejáratán szerény tábla utal arra, hogy itt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kiberügynökei dolgoznak. Az intézet körülbelül harmincöt fős csapata védi innen a kormány, illetve az államháztartás informatikai rendszereit a rosszindulatú támadásoktól.
– Politikusok Facebook-fiókjai persze nem tartoznak a hatáskörünkbe – szögezte le kérdésemre Bencsik, ám az igazgató tapasztalatai szerint a kormányzati, közszolgálati felhasználók tudatosságának hiánya nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A kibervédelmi intézet feladatköre így is szerteágazó: kezeli a biztonsági incidenseket, információbiztonsági hatóságként jár el, illetve a külső támadókkal versenyt futva a szervezet hackerei is keresik a kormányzati rendszerek sebezhető pontjait (az NKI felépítéséről lásd keretes írásunkat). Tavaly ugyanis több mint száz kibertámadást indítottak hazánk ellen, ennek egy része úgynevezett DDOS vagy túlterheléses támadás volt. A hazai sajtóban is megjelent módszer szerint az informatikai hálózatot ilyenkor a támadók tömeges lekérdezésekkel bénítják meg. Az intézetvezető elmondta, rendszeresek az összetettebb, hírszerzési célú támadások is.
– Szemben a közhiedelemmel a veszély jellemzően nem a magas beosztású közszolgálati dolgozók vagy a parlamenti képviselők szintjén jelenik meg – mondta Bencsik. Mindig akad ugyanis egy-egy titkárnő, aki a hivatali levelezést a magánpostafiókjáról intézi. Az ellenséges hírszerző szolgálatok kibertámadásai pedig őket, a gyenge láncszemeket keresik. Márpedig egy döntéshozó levelezése, határidőnaplója többé-kevésbé a beosztottak eszközein is elérhető, s egy könnyen feltörhető jelszó növeli a sikeres támadás kockázatát.
De az alacsonyabb beosztásban dolgozók az úgynevezett megtévesztéssel (szakszóval: social engineering) is könnyebben áldozatul esnek. Ennek a módszernek a lényege, hogy a hackerek a kiszemelt áldozat környezetét térképezik fel, s az ott azonosított személyeket megkörnyékezve szerzik meg az információt.