„2015 óta radikális jobboldali politikai szereplőként tekintek Orbánra és a Fideszre” – nyilatkozta Cas Mudde, az európai szélsőséges pártok holland szakértője. A politológussal az amerikai Vox munkatársa, Zack Beauchamp készített interjút, aki korábban például a patinás Newsweek hetilapnak is dolgozott, külpolitikai, nemzetközi témákat dolgozott fel. Az újságíró főleg Donald Trump republikánus elnökjelölt közelmúltbeli szárnyalása miatt érezte úgy, hogy érdemes megvizsgálni, Európában hogyan viselkednek a populista politikusok, ám a beszélgetés számos egyéb témát és személyt is érintett.
Kiindulópontjuk az, hogy a szélsőjobb kontinensszerte erősödik. Példaként említik, hogy az osztrák Szabadságpárt jelöltje mindössze a szavazatok egy százalékával maradt alul az elnökválasztáson, hogy a francia Nemzeti Front jó esélyekkel indul a következő hasonló megmérettetésen és hogy Hollandiában is a radikális erőket hozzák ki győztesként a közvélemény-kutatások. De hasonló a helyzet Nagy-Britanniától kezdve Olaszországon keresztül Magyarországig.
Mudde, a Georgiai Egyetem adjunktusa leszögezi: a mai szélsőjobb már nem olyan, mint a régi vágású európai fasiszták. A nyílt antiszemitizmus, legalábbis a földrész nyugati részén, gyakorlatilag kikopott a szalonképes (parlamenti képviseletre esélyes) pártok politikai eszköztárából, illetve elvrendszeréből, és a demokráciát sem utasítják el egy az egyben. Inkább az idegengyűlölet dívik, azt vallják: Európa maradjon az európaiaké, távol kell tartani az idegen (ez alatt elsősorban muszlimot kell érteni) fenyegetést. Az elmúlt egy évben pedig rendkívül szerencséssé vált a csillagzatok együttállása a szélsőjobboldali erők szemszögéből: a menekültválság a xenofób, a terrortámadások a tekintélyelvű, a gazdasági krízishelyzet pedig a populista retorika igazolásaként működött.
Mudde azt is elmondta, hogy 2015-ig a kelet-európai radikális jobboldal kifejezetten gyenge volt, egyedül a magyar Jobbik tudott sikereket elérni a régióban. Tavaly azonban teljesen eluralta a térséget az iszlamofóbia, ám érdekes, hogy ebből nem is elsősorban a szélsőséges pártok profitáltak, hanem azok a politikai fősodorhoz tartozó, konzervatív vagy akár szociáldemokrata alakulatok, amelyek jól érezték meg az idők szelét, és elkezdtek jobbra tolódni – így Mudde. A szakértő közéjük sorolja a lengyel Jog és Igazságosságot, de a szlovák Robert Ficót vagy a cseh Milos Zemant is, és persze az Orbán Viktor vezette Fideszt.
A politológus ezen a ponton fejti ki, hogy a magyar miniszterelnök a radikális jobboldali ideológia legfontosabb szószólójává vált, bevándorlásellenessége immár nemcsak Magyarországról szól, hanem
az egész keresztény európai anyaföld megmentőjének szerepében tetszeleg,
mintegy végvári vitézként.
A menekülteket muszlim katonákként láttatja, a baloldalon pedig összeesküvést sejtet, azt sugallja, hogy a migránsok beengedésével azok a pártok mesterségesen dagasztanák fel szavazótáborukat – véli Mudde. A szélsőjobb imádja Orbánt, vég nélkül istenítik, azt mondják róla, ő az egyetlen, aki kiáll mindannyiunkért, abszolút
közülük valóként tekintenek rá
– tette hozzá a szakértő.
„Ezzel együtt a kormányfő nem kizárólag a radikálisok hangja, nem vált páriává, népszerű figurája az Európai Néppártnak, és bizonyos értelemben Angela Merkel német kancellár kihívójává is válhat” – mondta a politológus, további magyarázatot nem fűzve ez utóbbi gondolatához.
