„Nektek kell majd elszámolnotok az unokáitok felé, mit tettetek. A gyereketek mondhatja majd, hogy az én apám segített tönkretenni a Városligetet.” Nem lettünk volna az egykori Kertem helyén szerdán a Városligetben felvonuló rendőrök helyében: a városligeti állóháborút gyakorlatilag végigkísérte a helyszínt biztosító több száz hatósági személy pszichológiai nyomás alá helyezése. Az ávósozás és pribékezés folyamatos volt, de elhangzott az is: a ligetvédők tüntettek a rendvédelmisekért is, ők viszont a demonstrálók szerint most a nép ellen fordultak.
Hogy a ligetvédők nem fogják tudni befejezni a hétfőn meghirdetett Kitartás Hetét, az sejthető volt: Baán László Liget-biztos múlt hét végén is világossá tette, hamarosan hatósági akció indul a volt Kertemnél. Itt ütöttek tábort márciusban az új épületeket és a fakivágást ellenzők, akiket múlt héten már elvittek egyszer a Közlekedési Múzeum körbekordonozott területéről. Szerda reggel hét után aztán ismét felbukkantak a hatóságiak, hogy eltávolítsák a tiltakozókat, már az egykori Kertemből: először csak 12 főt kellett kivezetni, és 23 önként kiment, de a helyszíni intézkedés végül egész napos állóháborúvá fejlődött.
A miniszteri biztos leszögezte: a bontási terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezt a jogukat a Városligetnek azon a területein, melyek nem építési, bontási vagy munkaterületek.
„A véleménynyilvánítás szabadsága azonban nem járhat önhatalmú, a törvényességet semmibe vevő cselekedetekkel, mint amilyen a lebontandó Hungexpo-irodaházak megszállása volt” – fogalmazott Baán László.
Miközben legutóbb a Riddim Colonyból ismert Komáromy Gergelyt kellett leszedni a tetőről, ezúttal két másik tüntető tartott ki a végsőkig: szerda délelőtt tíz előtt nem sokkal aztán lekísérték őket is a rendőrök. Akciójukat is abszolút a spontaneitás jellemezte: egyikük például nem is rögzítette magát a betoncsapdához, csak szorongatta azt végig. „Sajnos lebuktam aztán, hogy mozog a kezem.” A kameráknak a tiltakozó a jegyző által szignált birtokvédelmi határozatot lobogtatta, amelyen a Bont-Tör Zrt. neve szerepelt. A birtokvédelmi kérelemről korábban Karácsony Gergely zuglói polgármester az MNO-nak azt mondta, biztosan nem állja meg a helyét, és a szerdai tüntetők is úgy látták, nem szabadott volna kiadni. Baán szerint viszont a jegyző határozata alapján állt helyre a jogszerű állapot, az aktivisták pedig tiltakozhatnak olyan helyen, ami nem építési-, bontási- vagy munkaterület.