Hiányos és pontatlan Orbán Viktor vagyonnyilatkozata – írta a Direkt36 még csütörtökön. A portál szerint a miniszterelnök szabálytalanul vallotta be felcsúti földjeit, illetve több ingatlan esetében sem tüntette fel a társtulajdonosokat.
A vagyonnyilatkozati szabályokkal ellentétes az is, hogy a leadott dokumentumokból nem derül ki az érintett ingatlanok teljes mérete. Pedig a szabályokkal Orbán Viktor feltehetően tisztában van, a feleségével közös tulajdonában lévő budapesti házukat ugyanis megfelelően tüntette fel. A cikkben egyébként tanulságos képet is közölnek az Orbán család terjeszkedéséről.
Az Együtt arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy számoljon el valós vagyonával – mondta Juhász Péter alelnök pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt meggyőződése szerint Orbán Viktor számos strómanon keresztül ma Magyarországon a leggazdagabb ember, tulajdonában még számos olyan vagyonelem áll, amelyeket a vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel – közölte.
A politikus szerint Orbán Viktor pályafutása alapján „lehetetlen az a vagyongyarapodás, amelyet ő huszonöt év alatt produkált”. Juhász Péter a Direkt36 csütörtöki cikkére hivatkozott, amelyben azt írták, hogy Orbán Viktor 2006-ban résztulajdont szerzett öt felcsúti ingatlanban; részesedését feltüntette vagyonnyilatkozatában, de azt nem, hogy társtulajdonosai is vannak, pedig a cikk szerint így kellett volna. Az Együtt alelnöke szerint a vagyonnyilatkozat alapján úgy tűnik, mintha Orbán Viktor csak földet vásárolt volna, holott a telkeken családi házaknak lett résztulajdonosa.
Juhász Péter szerint az Együtt kormányra kerülése esetén számonkérhetővé teszi a vagyonnyilatkozatok rendszerét, így jogi következménye lesz, ha valaki hamis állításokat közöl.
A Jobbik szerint a Fideszt átlengi a hamis vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos botrányok sora. Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egyes kormánypárti képviselők bevallásából több tíz- vagy százmilliós tételek hiányoznak.